Egy futár kalandja
Raktári szám: 015648
Kiadás éve: 1965
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Méret: 125*188 mm, 229 oldal
Állapot: keménytáblás, néhány lap foltos, jó
Irodalmi krónika a német történelemből
Tájékoztató:
Könyveink korlátozott darabszámúak és megtalálhatóak antikváriumunk honlapján is. Ritkán, de előfordulhat, hogy egy adott könyvet mindkét helyről egyszerre rendelik meg.
A sikertelen megrendelésről emailben tájékoztatjuk és elnézését kérjük.
Szállítás:
- személyes átvétel Győrben, Debrecenben, Pápán, Sopronban és Budapesten az I., IX. kerületben - költségmentes
- előreutalással futárral egységesen Gránit bank számlára 765 Ft
- átvétel Pick pack pontokon, az ország több, mint 540 Hírlapboltjában, benzinkútján - előreutalással: 700 Ft, utánvéttel: 850 Ft
- külföldre a Paypal rendszerén keresztül történő előreutalással, a postai díjszabás alapján
- Szlovákiába utánvétel: 10 kg-ként 3 euró, előreutalással szlovák OTP számlára: 10 kg-ként 2 euró 20 cent
Jelenlegi ára: 342 Ft
Az aukció vége: 2014-12-21 02:56
. Egy futár kalandja - Jelenlegi ára: 342 Ft
2014. november 30., vasárnap
Hastáncruha+fátyol+ajándék cipő - Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Eladó a képen látható egyedi készítésű hastáncruha és ugyanolyan fátyol hozzá. Alig használt, szép állapotban, gyönyörűen díszített.
A szoknya gumis derékkal van, többrétegű.
Ajándékba adok mellé egy pár hastánc cipőt! (fekete vagy ezüst)
Van feltéve több hastáncos ruhám és kiegészítőm, ha kedved van, nézd meg!
Időnként járunk Pesten, ott is megoldható az átvétel!
Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-21 00:45
. Hastáncruha+fátyol+ajándék cipő - Jelenlegi ára: 19 000 Ft

Csecsemőgondozás c. könyv dr. Veress Klára - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladásra kínálom ezt a szép állapotú könyvet,
mely nagy segítség a baba első hónapjaiban.
Kismamáknak, Kispapáknak egyaránt!
Csecsemőgondozás, felkészítés a babákkal való életre, a legszebb feladatra. : )
A könyv lapoldalai hiánytalanok.
Ha van kedved nézd meg a többi termékemet is.
Állat- és dohányfüst mentes lakásból!
Vásárlás esetén igyekszem mindig gyorsan és korrekten intézni a lebonyolítást, ezt kérem Tőled is!
Mielőtt leütöd kérlek olvasd el a szállítási infókat!
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 16:45
. Csecsemőgondozás c. könyv dr. Veress Klára - Jelenlegi ára: 500 Ft

Lányka téli kabát 11-12 év, 152 cm - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladásra kínálom a képeken látható kamasz lányra való téli kabátot.
Kord bársony, belül vastagon bélelt. (Vatelin + a test felől belül steppelt bélésanyag)
Keze végén gumis, hó-és szélfogó is van rejtetten.
dereka hátul gumis, egyébként egyenes fazonú a kabát, és kb térd fölé érő.
Elől végig zipzáros, + diszitő gombolás. és diszitő csatok itt-ott.
Gombos zsebek.
KApucnis, széle szőrős, a szőr külön legombolható. Belül a kapucni meleg, puha szőrős.
A szine: pasztell fáradt rózsaszin és máj szín közötti.
Keveset használt állapotban, a szine csalóka. Ahogy a fény esik rá, úgy változik az árnyalata, a kordbársony felületnek.
Csinos, csajos, kényelmes, jó meleg téli kabát.
vállak: 12-12., teljes vállszálesség: 39cm
derék: 39- kihúzva 42 cm (x2)
Hibája:
Az ujjak végén használatból és a kord bársony jellegzetességéeből adódó minimális kopásnyom.
Nem feltünő. (Csak szólok, hogy licitálás előtt tájékoztatva legyél. : -)
Beleírt méret: 152-es, de kérlek a mért adatokat vedd figyelembe.
Postázás a vételár számlámra érkezésekor azonnal, de legkésőbb a következő munkanapon. Posta, illetve Vaterafutár költsége leütés után kerül pontosításra, az érvényben levő dijszabás szerint.
Bármi kérdés van a termékkel kapcsolatosan szívesen állok rendelkezésre. : -)
Kérlek, kukkantsd meg a t öbbi termékemet is, hátha szükséged van még közülük valamire, mert úgy postaköltséget spórolhatsz, ha több terméket veszel egyszerre. : -)
Köszönöm, hogy benéztél, további jó nézelődést és licitálást kívánok.
A terméket máshol is hirdetem, úgyhogy ha ott elkel, akkor törlöm az akciót.
Leütés után kérlek 3 napon vedd fel velem a kapcsolatot, és a kifizetés is történjen meg max 1 héten belül. Köszönöm.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 22:00
. Lányka téli kabát 11-12 év, 152 cm - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

UniFlex-s 230x6x22,2 tisztítókorong 5db - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Új nem használt csak megmaradt minőségi korongok képszerinti állapot 230x6x22, 2 german
5 db ha több kell jelezd.
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 15:27
. UniFlex-s 230x6x22,2 tisztítókorong 5db - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
5 db ha több kell jelezd.
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 15:27
. UniFlex-s 230x6x22,2 tisztítókorong 5db - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
FESZÜLTSÉGÁTALAKÍTÓ 1700W 24V-ről 230V-a INV1700 - Jelenlegi ára: 59 900 Ft
HQ FESZÜLTSÉGÁTALAKÍTÓ 1700W 24V-ről 230V-ra
Az inverter alkalmazható gépkocsiknál és hajóknál 24 Voltról. A készülék átalakítja 12V DC (egyenáraml) 230 V AC (váltóáram). A termék segítségével bárhol használhatja 230 Voltról működő készülékeit.
A készülék egy nagyon magas kimenő csúcs teljesítménnyel, és E-mark tanúsítvánnyal rendelkezik, mely 2002 októbere óta kötelező
? Mihez használható; Tv, DVD, Videórekorder, Notebook, lámpa, sütő, ventilátor, fúró, stb....
-Bemeneti feszültség; 20-30V DC
-Teljes terhelési bemeneti áram; 85A
-Nyugalmi bemeneti áram0, 28A
-Kimeneti (váltakozó)feszültség; 230V
-Kimeneti aljatok száma; 2
-Kimeneti feszültséggörbe; módosított szinuszhullám
-Kimeneti frekvencia; 50Hz
-Folyamatos kimeneti teljesítmény; 1500W
-Kimeneti teljesítmény (30perc); 1700W
-Maximális kimeneti teljesítmény; 3000W
-Hatásfok; 85-90%
-Riasztás az akku mélykisülése elött; 21 plusz-mínusz 0, 8V DC
-Kikapcsolás az akku mélykisülésekor; 20 plusz-mínusz 0, 5V DC
-Hövédelem; 60°c plusz-mínusz 5%
-Túlterhelés elleni védelem; igen
-Magas bemeneti egyenárami feszültség elleni védelem; igen
-Váltakozó rövidzárlati védelem; igen
-Elem polaritás védelem; igen biztosítékkal
-Biztosíték; 8x 15A
-Átviteli idő; 10ms
-Töltőáram; 2A (max)
-Méretek; 480x210x85mm
-Súly; 5, 5kg
-Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék, ÁFÁ-s számlával.
Jelenlegi ára: 59 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 14:24
. FESZÜLTSÉGÁTALAKÍTÓ 1700W 24V-ről 230V-a INV1700 - Jelenlegi ára: 59 900 Ft

Gipszkarton gyaluhoz betét 250 41 mm Kód:79168 - Jelenlegi ára: 720 Ft
Gipszkarton gyaluhoz betét
250× 41 mm
Jelenlegi ára: 720 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Gipszkarton gyaluhoz betét 250 41 mm Kód:79168 - Jelenlegi ára: 720 Ft
noa noa S/M antracit szürke hosszított tunika ruh - Jelenlegi ára: 5 400 Ft
noa noa S/M antracit szürke hosszított tunika ruh
noa noa s/m hosszú, bővülő fazonú szürke tunika ruha
http: //www. noanoa. com/da/
szürke tunikaruha, 2 zsebes bővülő fazonban
anyag: 100%cotton, jó tartású, erős pamutvászon
alján fodorral
derekán elöl 2 bújtatós zseb
hátán finom, népi motívumos hímzés
etnos jellegű, de modern darab
eredeti ára: 85eu - 25-27. 000 ft!!!!
mellnél ráncolt, széles hajtásokkal bővül
széles kézelőkkel, kis csipke szegélyekkel
gyémánt formájú, fekete füles gombokkal
kicsit etnos jellege van
minden részletében megkomponált, prémium kategóriás darab
könnyű, szép esésű, a legtöbb ruhatárba könnyedén beilleszthető, jól rétegezhető az évszaknak megfelelően
a ruha remekül variálható, örökérvény-időtálló darab
lsd fotók
méretei:
S 36/38, kisebb 40-es
h: 85
m: 50-53
d: 2x57
ujja: 64
Budapest VII. kerületben, - a Keleti pu. -tól 2-3 perc sétára - található otthonomban személyesen átvehető vagy postázom.
Postaköltsége az érvényes díjszabás szerint a Vevőt illeti.
(ha több terméket vásárolsz, a díjak természetesen nem adódnak össze, az aktuális postai díjszabás szerint alakul
Árnyalat különbség lehet a fényképezésből és az eltérő monitorbeállításból adódóan.
Kérdezz bátran, szívesen segítek!
kattints ide, és nézd meg a többi termékemet is!!!
Jelenlegi ára: 5 400 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 12:43
. noa noa S/M antracit szürke hosszított tunika ruh - Jelenlegi ára: 5 400 Ft
40-es női átmeneti kabát - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Több 1ft-os aukciót is indítottam nézz szét.
Tisztán postázom.
A képen láható állapotban, személyesen Debrecenben vehetők át.
Nézd meg a többi termékemet is, rengeteg gyerekruhám és cipőm van.
A posta árát a posta. hu dijkalkulátorral számoltam ki.
Jelenlegi ára: 1 690 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 11:40
. 40-es női átmeneti kabát - Jelenlegi ára: 1 690 Ft
George 44-es női kardigán - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
A képen láható állapotban, személyesen Debrecenben vehetők át.
Nézd meg a többi termékemet is, rengeteg gyerekruhám van.
A posta árát a posta. hu dijkalkulátorral számoltam ki.
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 11:05
. George 44-es női kardigán - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Mohácsi István szerk.: Géprajzi alapismeretek - Jelenlegi ára: 735 Ft
Szerző: Mohácsi István szerk.: Géprajzi alapismeretek
Kiadás dátuma: 1969
Oldalszám: 196
Állapot: kopott, viseltes
Kötés: karton, gerince művászon
ISBN:
Sorozat:
Részletes leírás: melléklet;
Jelenlegi ára: 735 Ft
Az aukció vége: 2014-12-08 10:27
. Mohácsi István szerk.: Géprajzi alapismeretek - Jelenlegi ára: 735 Ft

Airsoft AK47 olcsón - Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Eladó AK47 taktikai airsoft fegyver olcsón.
Tökéletesen működik.
250-es tárral, töltővel 1400mAh akkuval.
Keveset használt.
Utánvéttel nem küldöm!
Jelenlegi ára: 24 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 09:43
. Airsoft AK47 olcsón - Jelenlegi ára: 24 000 Ft

& Zara h.ujjú elegáns fekete férfi ing 42-es - Jelenlegi ára: 3 555 Ft
Eredeti ZARA márkájú
minőségi, divatos, hosszú ujjú,
fekete színű férfi ing.
Mérete: 42-es
hossza: 85 cm
ujja hossza nyaktól: 90 cm
váll szélessége: 48 cm
mell bősége: 59 cm x 2
Anyaga: pamut
Hibátlan, nagyon szép állapotban.
Kérdés esetén állok rendelkezésre!!!
Ha időd engedi, akkor nézd meg a többi aukcióm,
márkás, luxus termékeket töltök fel, amit 1. - forintért is megvehetsz.
Posta:
Az aktuális postai díjszabás alapján adom meg,
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉGET, SOHA NEM SZÁMOLOK FEL!!!
A termékeket aznap postára adom, ahogyan a számlámra érkezik az összeg!
Jelenlegi ára: 3 555 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 08:36
. & Zara h.ujjú elegáns fekete férfi ing 42-es - Jelenlegi ára: 3 555 Ft

BARONISSE rozsdamentes evőeszköz 24 részes - Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Azonosító: khtee00034
Név: BARONISSE rozsdamentes evőeszköz 24 részes
Jellemzők:
Sciola Roma 24 részes olasz rozsdamentes evőeszköz készlet.
Tartalma:
6db evővilla
6db evőkanál
6db kés
6db kiskanálMéret vagy szín választási lehetőség esetén, kérjük azt a megjegyzés mezőbe szíveskedjenek feltüntetni. A kép csak illusztráció!
Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. BARONISSE rozsdamentes evőeszköz 24 részes - Jelenlegi ára: 3 989 Ft

2014. november 29., szombat
Bécsi barokk gobelinmintás trón fotel eladó! - Jelenlegi ára: 33 000 Ft
Üdvözöllek a lapomon!!
Mérete: 113x64x57 cm , ülőmagasság: 40cm. A kárpit kopott.
POstázható.
Könyveimet, apróbb dolgaimat /6000. -ft-ig/ , étkezési jegyért is eladom. /Erzsébet utalvány/
Kérlek nézd meg további termékeimet is!
Folyamatosan töltök fel, hetente érdemes vissza nézni!
Kellemes vaterázást!!
Jelenlegi ára: 33 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-20 06:36
. Bécsi barokk gobelinmintás trón fotel eladó! - Jelenlegi ára: 33 000 Ft

Vakoss MSONIC Stereo headset with microphone he... - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Gyártó: Vakoss - Termékosztály: Fejhallgató - Fejhallgatók típusa: Fejhallgató - Vezeték nélküli fejhallgató: Nem - Mikrofon: Igen - Csatlakozó típusa: 2 x mini-jack 3. 5mm (fejhallgató + mikrofon) - Vezeték hossza: 1. 8 m - Hang
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Vakoss MSONIC Stereo headset with microphone he... - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Vakoss MSONIC Stereo headset with microphone he... - Jelenlegi ára: 1 499 Ft
Porcelán baba,porcelánbaba - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható porcelánbaba , álvánnyal , fonott székkel .
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-07 18:00
. Porcelán baba,porcelánbaba - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-07 18:00
. Porcelán baba,porcelánbaba - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Melegítő szett!ÚJ!Most csak 2000ft!!!!! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható fényes melegítő szett!!
Itt vettem, de sajnos kicsi lett!: (
Felső: rózsaszín-fehér, alja: fekete! A nadrág derékbősége: 34-45-ig enged!
Nagyon csini!!!!!
Nem márkás!
NÉZZ BE HOZZÁM, HA IDŐD ENGEDI!!!!!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 17:18
. Melegítő szett!ÚJ!Most csak 2000ft!!!!! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Minőségi,DUREA 38-s tépőzáras kényelmes szandál. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Minőségi, Újszerű, DUREA? GREENWAY 38-s tépőzáras kényelmes szandál.
Bh: 23, 5cm,
sarok magasság: 3cm.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 16:43
. Minőségi,DUREA 38-s tépőzáras kényelmes szandál. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Bh: 23, 5cm,
sarok magasság: 3cm.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 16:43
. Minőségi,DUREA 38-s tépőzáras kényelmes szandál. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Zalakerámia PROVANCE - Jelenlegi ára: 800 Ft
Darabra rendelhető. Méret: 10x10 Felület: matt Javasolt felhasználás: beltér, konyha alma-szőlő= 2 db citrom-szőlő= 14 db narancs-szőlő= 2 db szőlő=10 db barack=29 db
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 15:42
. Zalakerámia PROVANCE - Jelenlegi ára: 800 Ft
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 15:42
. Zalakerámia PROVANCE - Jelenlegi ára: 800 Ft
047 - ADIDAS melegítő felső + - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken látható melegítő felső.
Használt, de szép állapotú.
A nadrágot ajándékba adom hozzá, mivel kicsit többet volt használva,
valamint van rajta egy gombostű fejnyi lyuk a szár részén, a felirat közelében.
Méret: D6 F180
Több áru vásárlásakor a postaköltséget
természetesen összevonom.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 14:43
. 047 - ADIDAS melegítő felső + - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Csőkulcs készlet 10 részes 6-22mm - Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Csőkulcs készlet 10 részes 6-22mm
Méretek:
6 x 7 mm
8 x 9 mm
10 x 11 mm
12 x 13 mm
14 x 15 mm
16 x 17 mm
18 x 19 mm
20 x 22 mm
Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Csőkulcs készlet 10 részes 6-22mm - Jelenlegi ára: 1 350 Ft
F&F zöld nadrág - Jelenlegi ára: 300 Ft
F&F zöld nadrág eladó hibátlan állapotban, M-es méretű : )
Személyesen átvehető Debrecenben, de természetesen postázni is tudom!
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 13:05
. F&F zöld nadrág - Jelenlegi ára: 300 Ft
Személyesen átvehető Debrecenben, de természetesen postázni is tudom!
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 13:05
. F&F zöld nadrág - Jelenlegi ára: 300 Ft
Női hosszú ujjú hálóing 100%pamut rózsaszín - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó a képen látható új, vékony, 100 % pamut anyagú, hosszú női hálóing.
Csak kimosva volt egyszer.
Méretek: ujjhossz: 54 cm vállszélesség: 18 cm derékbőség: 60 cm
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 12:06
. Női hosszú ujjú hálóing 100%pamut rózsaszín - Jelenlegi ára: 500 Ft

Menyasszonyi fátyol 3 soros szegett AZONNAL - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Gyönyörű, szatén szalaggal szélesen szegett, 3 soros hófehér színű tüll fátyol. Nem fésüs, teteje szépen összevart, feltűzése csatokkal.
Hossza: 40-70-110 cm
SZÁLLÍTÁS AZONNAL, KÉSZLETEN VAN
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 11:34
. Menyasszonyi fátyol 3 soros szegett AZONNAL - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Hossza: 40-70-110 cm
SZÁLLÍTÁS AZONNAL, KÉSZLETEN VAN
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 11:34
. Menyasszonyi fátyol 3 soros szegett AZONNAL - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Utángy. akku Archos AV605 - Jelenlegi ára: 5 190 Ft
Utángy. akku Archos AV605
Feszültség: 3, 7V
Teljesítmény: 2600mAh/9, 6Wh
Típus: Li-Polymer
Méret: 80mm x 76mm x 4mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 64. ACH. 2. 1
Jelenlegi ára: 5 190 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 10:27
. Utángy. akku Archos AV605 - Jelenlegi ára: 5 190 Ft

New Bright Porsche GT távirányítós autó!n új - Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Üdvözöllek az aukciómon!
Tárgya: Porsche Gt Rc távirányítós autó.
A termék új, eredeti dobozában küldöm.
Távirányítós, full funkciós.
Mérete: 1: 18
mérete: 28x13x10cm
Ne hagyd ki, LICITÁLJ!!! A Bolti ár töredékéért!
Tekintsd meg a többi aukciómat is, rengeteg 1ft-os aukciót indítok!!
Jelenlegi ára: 3 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 09:46
. New Bright Porsche GT távirányítós autó!n új - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

IRODALOM felmérő 6.A/B osztály Apáczai - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
IRODALOM FELMÉRŐ APÁCZAI 6 OSZTÁLY
NINCS KITÖLTVE.
FÉNYMÁSOLAT.
HA NAGYON SÜRGŐS TUDOM KÜLDENI EMAIL-BEN.
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL= EMAIL 0 FT
BÁRMILYEN KÉRDÉSRE SZÍVESEN VÁLASZOLOK.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 09:00
. IRODALOM felmérő 6.A/B osztály Apáczai - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

FC Barcelona: kék-piros tornazsák 2014 - Jelenlegi ára: 4 100 Ft
A FC Barcelona: kék-piros tornazsák 2014 leírása: Tartós és vastag anyagból készült, összehajtható kék-piros, FC Barcelona mintás tornazsák. Sportoláshoz és tornaórára ajánljuk. Kézben és vállon is hordható. A zsák szája madzaggal húzható össze. Méretek: 25 x 35 x 25 cm.
Jelenlegi ára: 4 100 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. FC Barcelona: kék-piros tornazsák 2014 - Jelenlegi ára: 4 100 Ft
Jelenlegi ára: 4 100 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. FC Barcelona: kék-piros tornazsák 2014 - Jelenlegi ára: 4 100 Ft
4World iPad 2 tok álvánnyal, forgatható, fekete... - Jelenlegi ára: 940 Ft
Gyártó: 4World - Termékosztály: PC tablet tokok / hátlapok / tartók - Táska típusa: iPad2 tok - Külső anyaga: Ekológikus bőr - Notebook rekesz belső mérete: 250 x 190 x 20 mm - Külön rekesz a nyomtatóra: Nem - Vállpánt: Nem - E
Jelenlegi ára: 940 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. 4World iPad 2 tok álvánnyal, forgatható, fekete... - Jelenlegi ára: 940 Ft
Jelenlegi ára: 940 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. 4World iPad 2 tok álvánnyal, forgatható, fekete... - Jelenlegi ára: 940 Ft
Lakatos mesterség tankönyv 1950 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
152 o
Személyes átvétel előzetes telefonos megbeszélés alapján, Budapesten az Arany János u. -i Metrónál.
Ha a tételt ajándékba szánja, érdemes rákérdezni, hogy biztosan meg van-e?
Egyedi kérés/megfontolás alapján lejárat előtt is befejezhető egy aukció!
Nagy képek:
#41048 @ 97 myid: 234000213
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-08 03:57
. Lakatos mesterség tankönyv 1950 - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

2014. november 28., péntek
FIAT Punto 2 Hátsó sárvédő díszléc jobb (3 ajtós) - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
FIAT Punto 2 1999-2003 Hátsó sárvédő díszléc jobb (3 ajtós) után-gyártott ÚJI0117218
Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 00:24
. FIAT Punto 2 Hátsó sárvédő díszléc jobb (3 ajtós) - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2014-12-19 00:24
. FIAT Punto 2 Hátsó sárvédő díszléc jobb (3 ajtós) - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
E-Go T+Mini Protank szett elektromos cigaretta - Jelenlegi ára: 4 599 Ft
Személyesen a 3. kerületben átvehető, de természetesen a postázás is megoldható, előre utalással (700 Ft) és utánvétellel (2000 Ft) egyaránt.
Nagyobb választékért nézd meg a többi hirdetésemet is.
A szett tartalma:
- 1db eGo T 1100 mAh akkumulátor
- 1db mini protank (1, 8ml) (alsó kazános, cserélhető kazánnal)
- 1db USB töltő.
Jelenlegi ára: 4 599 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 22:41
. E-Go T+Mini Protank szett elektromos cigaretta - Jelenlegi ára: 4 599 Ft

H05V-K Egyes ér 1 mm? Ultramarin kék 100 m-es t... - Jelenlegi ára: 8 230 Ft
Szállítás tartalma
100 m-es tekercsben szállítjuk.
Műszaki adatok
AWG: 18
Anyag: Csupasz réz, finomsodratú, 5. oszt.
Hőmérséklettartomány: -30... +80 °C
Keresztmetszet: 1 mm?
Kábeltípus: H05V-K
Külső ?: 2, 6 mm
Névleges feszültség: 300/500 V
RoHS konform: igen
Szabványok/Vizsgálati jelek: VDE 0281 / HD 21
Szín: Ultramarin kék
Tartalom: 100 m
Terhelhetőség: VDE 0298 4. rész szerint
Típus: H05V-K 1X1 ultramarin-kék
Vezeték felépítés: finom sodratú VDE 0295 szerint
5 osztály / IEC 60228 CI. 5
Vizsgálófeszültség: 2000 V
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 602282
Jelenlegi ára: 8 230 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. H05V-K Egyes ér 1 mm? Ultramarin kék 100 m-es t... - Jelenlegi ára: 8 230 Ft

Fűrészlap szúrófűrészhez HCS, vágó hossz: 131 m... - Jelenlegi ára: 2 770 Ft
2 kardfűrészlappal
Jellemzők
Anyaga: HCS
Fogalak: kúpos hátoldal
Fogtávolság: 4 mm
fogazott hossz: 131 mm
teljes hossz: 152 mm
Műszaki adatok
Fűrészlap hossz: 152 mm
Méret, hossz: 152 mm
Tartalom: 2 db
Használat: Puhafa, fagerendák, műanyagok
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 467240
Jelenlegi ára: 2 770 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Fűrészlap szúrófűrészhez HCS, vágó hossz: 131 m... - Jelenlegi ára: 2 770 Ft

Jelmez! Rubies boszorkány fekete narancs 5-7 év - Jelenlegi ára: 3 450 Ft
removed removed
Üdvözöllek az aukciómon!
Rubies boszorkány jelmez új állapotú.
A kalap is tartozék.
H: 102 cm, mell: 45 cm, ujja nyaktól: 45 cm (3/4-es)
300 gr.
Képgaléria:
A sablont palvolgyigyorgy készítette.
removed
Jelenlegi ára: 3 450 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 17:10
. Jelmez! Rubies boszorkány fekete narancs 5-7 év - Jelenlegi ára: 3 450 Ft

ÚJ C&A 104-es rózsaszín pöttyös átmeneti kabát - Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Új C&A cimkés, cipzáros, kapucnis kabát, eredeti csomagolásban. Anyaga: 35 % pamut, 65% poliészter. 40 fokon mosható.
Hossz: 43, 5 cm
Mellbőség: 36 cm,
Ujjhossz válltól: 37 cm
Szállításnál mennyiségi kedvezmény 9000 Ft vásárlási érték felett! Nézd meg a többi termékemet is! Folyamatosan töltök fel új dolgokat!
Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 16:25
. ÚJ C&A 104-es rózsaszín pöttyös átmeneti kabát - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Fekete, többrekeszes, praktikus válltáska - Jelenlegi ára: 800 Ft
Hátom terű - mindhárom cipzárral záródik -, nagyon praktikus, könnyű táska, válltáska. A középső fakk belsejében van egy cipzáras zseb és egy mobiltartó, kívül pedig az egyik oldalon szintén egy cipzáras szeb.
Keveset volt használva, de van rajta némi hiba, fotóztam.
Méretek:
szélesség: 30 cm
magasság 28 cm
mélység: 10 cm
pántok hosszúsága: 60 cm
Minden kérdésre szívesen válaszolok, jó vásárlást kívánok!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 15:44
. Fekete, többrekeszes, praktikus válltáska - Jelenlegi ára: 800 Ft

Zhu Zhu Pets burger állomás - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Rövid ideig, csupán néhány alkalomma használt, hibátlan állapotban lévő Zhu Zhu Pets burger állomás.
A doboza kissé vihervert a költözködés miatt, a játék sértetlen, hiánytalan, tökéletes állapotú.
Postázom is.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 14:59
. Zhu Zhu Pets burger állomás - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Voight Vilmos : A vallási élmény története (*BO) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Szeretettel várjuk boltunkban, ahol több ezer könyv kapható 200. -Ft-os egységáron a legkülönbözőbb témakörökben, hetente frissülő választékkal.
Oldalszám: 253
Személyes átvételi lehetőség minden hétköznap biztosított a belvárosban, a Kálvin térnél 10 és 18 óra között. Postai feladás a mindenkori postai díjszabás mellett. Részletek a Szállítási és garanciális fül alatt olvashatók.
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 14:23
. Voight Vilmos : A vallási élmény története (*BO) - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

The Body Shop folyékony highlighter min. hiánnyal - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
The Body Shop radiant Highlighter folyékony highlighter, minimális hiánnyal (két-három gombostűfejnyi hiányzik).
Az általam hirdetett minden parfüm, sminktermék, kozmetikum garantálan eredeti, megbízható forrásból számazó darab.
Személyes találkozót két pici gyermekem miatt nem tudok megoldani! Tudom, hogy drága a szállítás, pont ezért, ezt is figyelmbe véve adok meg olyan alacsony árat a termékeimnél, hogy még így is megérje a vevőnek.
Kizárólag ajánlottan (2 kg felett csomagként) postázok, vagy Teszvesz- illetve Vaterafutár által. Utánvéttel nem küldök semmit, mert sajnos akadt már rossz tapasztalatom.
Szállítási költség a terméklapon a "Szállítás.... " fül alatt található. A PostaPontos szállítás 790 forintos díja csak postahivatalban történő átvételre vonatkozik, Mol PostaPontra szállítás díja 850 forint, csak ezt a rendszer nem ajánlotta fel külön, ezért nem szerepel a szállítási lehetőségek közt, de természetesen oda is lehet kérni a szállítást.
Vevőimtől az aukció befejezését követő 7 naptári napon belüli fizetést kérek (hacsak még licitálás előtt nem egyeztetett velem a vevő ettől eltérő időpontot), kérem, hogy csak az licitáljon, aki ezt vállalni tudja!
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 13:42
. The Body Shop folyékony highlighter min. hiánnyal - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Telefonvédő gumi / szilikon RÓZSASZÍN/FEHÉR [Sa... - Jelenlegi ára: 1 710 Ft
SG38065
Telefonvédő gumi / szilikon RÓZSASZÍN/FEHÉR Kompatibilis készülékek: Samsung Galaxy S4 mini (GT-I9190), Galaxy S4 mini (GT-I9195), Galaxy S4 mini DUAL (GT-I9192)
Jelenlegi ára: 1 710 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Telefonvédő gumi / szilikon RÓZSASZÍN/FEHÉR [Sa... - Jelenlegi ára: 1 710 Ft

62-es HEMA kislány felső, nagyon szép állapotban - Jelenlegi ára: 200 Ft
Eladó egy 62-es HEMA, édes kislány felső. Használt, de szép állapotban van!
A ruhák mosott állapotban vannak, postára adás előtt mindent vasalok! Saját ruhák, iker fiaimé és kislányomé voltak.
Iker fiaim és kislányom ruháit folyamatosan töltöm fel, nézz be hozzám gyakran! : )
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 12:11
. 62-es HEMA kislány felső, nagyon szép állapotban - Jelenlegi ára: 200 Ft

Női kabátka rövid fazonú L-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Női divatos vagány kabátka,
Világos barna, bézs szine van.
Tökéletes állapotban, hibája nincs.
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-08 11:28
. Női kabátka rövid fazonú L-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Világos barna, bézs szine van.
Tökéletes állapotban, hibája nincs.
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-08 11:28
. Női kabátka rövid fazonú L-es - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
eredeti Tommy Hilfiger rövid ujjú ing L-es - Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Eladó a képen látható Tommy Hilfiger ing. Amerikából érkezett, az árcédula is rajta van. Mérete L-es .
Postaköltség: 650 Ft -csak ajánlva adom fel, utánvétre nincs lehetőség
Budapesten az esti órákban előre egyeztetett időpontban az Allee-nál átvehető
Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 10:51
. eredeti Tommy Hilfiger rövid ujjú ing L-es - Jelenlegi ára: 7 999 Ft
Elektronikus teljesítmény relé DIN sínre szerel... - Jelenlegi ára: 17 500 Ft
Elektronikus teljesítményrelé DIN sínre szereléshez, One DR sorozat
Leírás
A kapcsolási teljesítmény és méretek miatt ideális olyan alkalmazásokhoz, amelyeknél a rendelkezésre álló terület a DIN-sínre korlátozódik (pl. fűtés, világítás, vagy egyéb szabályozó rendszerek).
Műszaki adatok
Terh. áram: 6 A
Kapcsolási feszültség: 1 - 100 V/DC
Méret, szélesség: 11 mm
Méret, mélység: 83. 7 mm
Környezeti hőmérséklet: -30 - +80 °C
Méret, magasság: 87. 6 mm
Típus: DR10D06
Szabályzófesz.: 4 - 32 V/DC
Tolóáram: 60 A
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 505549
Jelenlegi ára: 17 500 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Elektronikus teljesítmény relé DIN sínre szerel... - Jelenlegi ára: 17 500 Ft

1,2 mm titex fúró 110 Ft/ db - Jelenlegi ára: 110 Ft
darabonként vásárolható
1, 2mm Titex Plus fúró
Személyes átvétel Budakeszin lehetséges.
Postán is küldöm. Ebben az esetben a termék fizethető banki átutalással vagy postai rózsaszín csekken küldve. Kizárólag postaköltséget számolok, csomagolási költség nincs!
Utánvéttel nem küldöm!
A termék szállítási költsége megtekinthető a "szállítási és garanciális feltételek "fűl- re kattintva.
Jelenlegi ára: 110 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 09:36
. 1,2 mm titex fúró 110 Ft/ db - Jelenlegi ára: 110 Ft
Helyes vegyes "19" (krém-arany-zöld) - Jelenlegi ára: 370 Ft
Dekorálj velünk!!
Ezek a gyöngyök szép kellékek mindenféle kreatív munkához.
Amit a csomag tartalmaz:
6db tekla 10mm-es
10db tekla 8mm-es
10db tekla 6mm-es
10db csiszolt üveggyöngy 8mm-es
10db csiszolt üveggyöngy 6mm-es
Jelenlegi ára: 370 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 08:56
. Helyes vegyes "19" (krém-arany-zöld) - Jelenlegi ára: 370 Ft

2014. november 27., csütörtök
Csiszolópapír készlet 16 részes, K60/K80/K120/K180 - Jelenlegi ára: 4 620 Ft
16 részes Csiszolópapír szortiment
Főbb jellemzők
Egyenként 4x K60/K80/K120/K180
Műszaki adatok
Szemcsézés: Egyenként 4x K60/K80/K120/K180
Tartalom: 16 d
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 821386
Jelenlegi ára: 4 620 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Csiszolópapír készlet 16 részes, K60/K80/K120/K180 - Jelenlegi ára: 4 620 Ft

2db ÚJSZERŰ Bambibel álomszép plüss rugi - 68 / 74 - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
2 db kifogástalan állapotú BAMBIBEL halvány rózsaszín plüss rugdalózó / rugi / tipegő az aukció tárgya.
Álomszép, különleges darab mindkettő.
Az egyik matrjoska babás, a másikról egy édes víziló néz ránk. : -)
Méretük 68-as vagy 68-74-es ( beleírt méret 9 hó, de kisebbek ).
Paramétereik: váll-sarok távolságuk ( hosszuk ) 56 cm és 58 cm, ujjuk hossza nyaktól 29 cm, mellbőségük ( a két hónalj között mérve ) 31 ( x 2 ) cm.
Babycenterben vásároltam őket, darabját bő 4000 Ft-ért.
CSAK AJÁNLOTTAN POSTÁZOK.
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-18 07:40
. 2db ÚJSZERŰ Bambibel álomszép plüss rugi - 68 / 74 - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Zelmer ZHM1206S (481.6 Symbio) tálas mixer - Jelenlegi ára: 11 390 Ft
RENDELÉSRE!
Tulajdonságok:
Tálas mixer
Teljesítmény: 400 W
Tál kapacitása: 3 l
Sebességek: 5
Turbó mód
Tartozékok: 4
Tömeg: 2, 5 kg
Jelenlegi ára: 11 390 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Zelmer ZHM1206S (481.6 Symbio) tálas mixer - Jelenlegi ára: 11 390 Ft
MISS ETAM SÖTÉTKÉK ALKALMI MAXISZOKNYA 40-ES ÚJSZE - Jelenlegi ára: 600 Ft
Eladó a képeken látható szépséges sötétkék muszlin maxiszoknya. alkalmakra, vagy csak nőiesen öltözködő hölgyeknek kiváló viselet. dupla: a felsőrész muszlin, az alsó selyemszerű egyzsínű sötétkék. szinte új, hibátlan darab!
Több alkalmi ruha, lábbeli található nálam!! Érdemes benézni!
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 19:58
. MISS ETAM SÖTÉTKÉK ALKALMI MAXISZOKNYA 40-ES ÚJSZE - Jelenlegi ára: 600 Ft
Több alkalmi ruha, lábbeli található nálam!! Érdemes benézni!
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 19:58
. MISS ETAM SÖTÉTKÉK ALKALMI MAXISZOKNYA 40-ES ÚJSZE - Jelenlegi ára: 600 Ft
Asztal 140x90 cm fehér Cayman - Jelenlegi ára: 9 452 Ft
Az asztallap illetve az asztal lába is merevitett,
stabil. Hat ember is kényelmesen elfér az asztalnál. A
lábak könnyen kivehetők , bármikor összerakhatóak
illetve szétszedhetőek.
Mérete : 85 x 137 x 72 cm
Súlya : 8, 3 kg
A szállítási költség külön egyeztetés alapján történik!
Jelenlegi ára: 9 452 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Asztal 140x90 cm fehér Cayman - Jelenlegi ára: 9 452 Ft

3G ZTE USB mobilinternet stick (K-3570 Z) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Vodafone -os, 3G internetezésre alkalmas USB stick. Régen próbáltam már, de akkor jól működött.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2014-12-01 18:30
. 3G ZTE USB mobilinternet stick (K-3570 Z) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2014-12-01 18:30
. 3G ZTE USB mobilinternet stick (K-3570 Z) - Jelenlegi ára: 1 Ft
Philip Russel kardigán - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Philip Russel kardigán keveset használt újszerű állapotban. Nem bolyhos, nincs kiszakadva. Egyszerűen kihíztam. Mell: 49, váll: 42 cm. XL van beleírva, de inkább M, vagy vékonyabb L a méret. Vedd figyelembe a mért adatokat.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 17:49
. Philip Russel kardigán - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 17:49
. Philip Russel kardigán - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Hama 54302 - Jelenlegi ára: 2 390 Ft
RENDELÉSRE!
Tulajdonságok:
Típus: E-book Védő fólia
Kompatibilitás: E-book olvasók
+ Mikroszálas törlő kendő
Jelenlegi ára: 2 390 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Hama 54302 - Jelenlegi ára: 2 390 Ft
Zelmer AH1001 - Jelenlegi ára: 12 590 Ft
RAKTÁRON!
Tulajdonságok:
Típus: Párásító
Teljesítmény: 30 W
Űrtartalom: 1, 7 l
Áramlás: 200 ml/h
Méretek: 25. 2 x 14. 3 x 25. 7
Jelenlegi ára: 12 590 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Zelmer AH1001 - Jelenlegi ára: 12 590 Ft
2 db harisnya 68-74-es méretben - Jelenlegi ára: 300 Ft
2 db harisnya 68-74-es méretben.
Jó állapotban vannak.
Az ár a 2 db-ra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 15:42
. 2 db harisnya 68-74-es méretben - Jelenlegi ára: 300 Ft
Jó állapotban vannak.
Az ár a 2 db-ra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 15:42
. 2 db harisnya 68-74-es méretben - Jelenlegi ára: 300 Ft
MC-80E Shiatsu masszázs párna - Jelenlegi ára: 14 990 Ft
- Ütögető Shiatsu masszázs nyakra, vállra, hátra és lábra
- Melegítő funkcióval, túlmelegedés gátlóval
- 15 perc után automatikusan kikapcsol
- Könnyen kezelhető vezeték nélküli kivitel, beépített ellenőrző
panellal
- Levehető, kényelmes, puha borítás
- 30 fokon mosható
- Kényelmes, rugalmas szíjjal rögzíthető a szék háttámlájához
- Kis méretének köszönhetően ideális otthoni használatra, és
utazáshoz is
Jelenlegi ára: 14 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. MC-80E Shiatsu masszázs párna - Jelenlegi ára: 14 990 Ft

Adidas Primaloft magasszárú női cipő - Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Adidas Primaloft magasszárú női edzőcipő, Ortholite talp. Primaloft: Lényegében egy pehely technológiát takar. Vízálló, meleg, fokozottan szél álló. Bővebben: A szigetelőanyag úgynevezett rövidszálas szintetikus típusba tartozik. Egyedi szabadalommal védett, szintetikus pelyhet mintázó poliészter szálak, melyeket DWR-el kezelnek. Ezek a rövid és kezelt szálak teszik a PrimaLoft szigeteléseket rendkívül jól összenyomhatóvá, nagyon meleggé és mégis kis tömegűvé, még nedvesen is, hiszen nem szívják azt magukba és így nem váltanak tulajdonságot. Működési elve a pehely logikáját követi, azzal a különbséggel, hogy ezt nem szaru alkotja, hanem poliészter, mely már természetéből fakadóan is valamelyest hidrofóbikus képességű. A nagy felület sok levegőt képes megtartani, melyet a test hője felmelegít. Mivel hatalmas az összfelület, a szigetelés nem engedi a levegőt a test körül kihűlni, tulajdonképpen konzerválja a test hőenergiáját. OrthoLite talp: Az OrthoLite technológia egy olyan talpbetét, amely antibakteriális és elvezeti a nedvességet. Bővebben: Az Ortholite betét egyedi struktúrájának köszönhetően nagyon jól csillapítja az ütést és lehetővé teszi a jó szellőzést a levegő jól át tudja járni ezt a struktúrát. Nagyon jól vezeti el az izzadságot, és a betét ezért gyorsabban szárad, mint az egyéb típusoknál. Az Ortholite talpbetét további előnye az antibakteriális kezelés, amely akadályozza a baktériumok szaporodását, és így csökkenti a kellemetlen szag képződését. Így Ön teljes figyelmét a futásnak tudja szentelni, és minden egyéb gondtól mentesül. Hibátlan, új állapotban. Összesen kb fél órát volt a lábamon.
Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-10 14:29
. Adidas Primaloft magasszárú női cipő - Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-10 14:29
. Adidas Primaloft magasszárú női cipő - Jelenlegi ára: 9 900 Ft
Bajor Nagy: munkatársunk jelenti - Jelenlegi ára: 600 Ft
308 o.
Személyes átvétel előzetes telefonos megbeszélés alapján, Budapesten az Arany János u. -i Metrónál.
Ha a tételt ajándékba szánja, érdemes rákérdezni, hogy biztosan meg van-e?
Egyedi kérés/megfontolás alapján lejárat előtt is befejezhető egy aukció!
Nagy képek:
#90277 @ 322 myid: 898
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-06 13:56
. Bajor Nagy: munkatársunk jelenti - Jelenlegi ára: 600 Ft

Lányka koszorúslány elsőáldozó ruha. - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Nagyon jó állapotban lévő hibátlan lányka koszorúslány ruha. Egyszer volt használva. Hossza: 104cm.
A termékeim között található hozzá boleró is.
Aukció zárása után várom a termék+ postai díj átutalását a Vatera értesítője alapján.
Fizetés: Átutalással Otp számlára.
Csak saját ruháimat árulom, kinőtt megunt vagy nem is használt.
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-07 13:18
. Lányka koszorúslány elsőáldozó ruha. - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

csini 25-ös ünneplő cipő - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladásra kínálom a képen látható nagyon csini alkalmi kiscipőnket 25-ös méretben.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 12:27
. csini 25-ös ünneplő cipő - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 12:27
. csini 25-ös ünneplő cipő - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
BOYS & GIRLS !! Kapucnis VIHARKABÁT !! 158-164. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
BOYS & GIRLS !!
ESŐ-SZÉL DZSEKI !!
Egy igazi VIHARKABÁT !!
Álló galléros, lepatentolható kapucnis, elöl végig zippzáras-
patentos.
Magas állvédő!!
A kabáton az összes varrás le van hegesztve, így 100% VÍZÁLLÓ!!
Az ujja tépőzárral szűkíthető.
A kapucni bősége szabályozható.
A bal mellén MÁRKALOGÓ !!
A patentok márkajelzéssel ellátott!!
Fényvisszaverős !!
100% eső és szél álló !!
70% polyester-30% cotton anyagú.
Méret:
158-164-es.
Kimondottan csak ROSSZCSONT fiúknak !!
Váll: - cm.
Mell: 58 cm.
Ujja hossza a nyíktól: 65 cm
Ujja hossza a hónaljtól: 45 cm.
Hossz hátul: 60 cm. +6 cm. gallér.
Hossz elöl: 58 cm.
Szélesség alul: 57 cm.
Szűkíthető !!
Szinte VADONAT ÚJ !!
Semmi sérülés, folt, kopás nincs rajta !!: )
Kérésre a licitidőt lerövidítem, illetve villám árat állítok be !! : )
Figyelem !!
Fenntartom azt a jogom, hogy ha egy terméken nincs érvényes licit, akkor azt akármikor eltávolítsam a Vateráról!
Természetesen, ha már licit van rajta, ezt NEM TEHETEM MEG!
Tehát NEM ÉRDEMES az utolsó napra hagyni a licitálást!!
Köszönöm!
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 11:48
. BOYS & GIRLS !! Kapucnis VIHARKABÁT !! 158-164. - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Gyönyörű csipkés elasztikus ruha 14-15év ÚJSZ - Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Nagyon szép hófehér színű, csinos deréktól bővülő fazonú, elegáns , szép ívű galléros, teljes egészében virágmintás csipkés, díszített, kellemesen puha rugalmas anyagú, George ruha, a márkához hű, kitűnő minőségben. Állapota hibátlan, újszerű.
Méretek:
hossz: 77cm,
vállszélesség: 8cm,
ujjhossz: 39cm,
mellbőség: 46-52cm,
derékbőség: 40-44cm.
Kérdésre szívesen válaszolok.
Személyes átvétel bármely nap, akár hétvégén is megoldható.
Többi szép holmimat is ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe.
A termék Budapesten a 4-6-os vonalán személyesen átvehető, valamint postai úton előre utalás esetén. A szállítási költség kiszámítása a Magyar Posta aktuálisan érvényben lévő díjszabása alapján történik.
Jelenlegi ára: 2 290 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 10:58
. Gyönyörű csipkés elasztikus ruha 14-15év ÚJSZ - Jelenlegi ára: 2 290 Ft

2014. november 26., szerda
2db flanel baba pizsi 86-os - Jelenlegi ára: 800 Ft
Jó állapotú... 2db-os pizsi csomag.. 86-os méretben...
Érdemes szét nézni, mindennek levittem az árárt!!!!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 10:13
. 2db flanel baba pizsi 86-os - Jelenlegi ára: 800 Ft
Érdemes szét nézni, mindennek levittem az árárt!!!!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 10:13
. 2db flanel baba pizsi 86-os - Jelenlegi ára: 800 Ft
Fuego Style fekete hőálló szilikon 300 fok - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Hőálló szilikon tömítő 300 fok, 150 ml
Alkalmas füstcső, radiator, kipufogó, kazán, kemence, kandalló, kályha tömítésére.
Kérjük nézze meg a többi tüzeléstechnikával kapcsolatos termékünket is
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2014-12-17 09:31
. Fuego Style fekete hőálló szilikon 300 fok - Jelenlegi ára: 1 890 Ft

Avon Lágyító lábradír - Jelenlegi ára: 400 Ft
Új termék.
Gyártási dátum: 2012. 02. 28.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 20:21
. Avon Lágyító lábradír - Jelenlegi ára: 400 Ft
Gyártási dátum: 2012. 02. 28.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 20:21
. Avon Lágyító lábradír - Jelenlegi ára: 400 Ft
Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Bank betétkönyv - Jelenlegi ára: 600 Ft
Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Bank betétkönyv
Mackenzie Vilma úrnő nevén*
Budapest, 1938. Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Bank, 12 l.
Kiadói foltos, kopottas papír, puha kötésben.
*A betétkönyvet 1938 és 1943 között használta.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 19:28
. Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó- Bank betétkönyv - Jelenlegi ára: 600 Ft

Óra mintás fülbevaló, füldísz - Jelenlegi ára: 500 Ft
11 mm átmérőjű
Személyes átvétel Budapesten a Belvárosban.
Postázás az érvényes postai díjszabás szerint.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 18:45
. Óra mintás fülbevaló, füldísz - Jelenlegi ára: 500 Ft
Gabor bőr csizma 39-es blth:25cm - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Eladó a képen látható használt Gabor bőr csizma 39-es blth: 25cm.
Használatból adódó kopás előfordul a lak részen horzsolás kép.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 17:58
. Gabor bőr csizma 39-es blth:25cm - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Használatból adódó kopás előfordul a lak részen horzsolás kép.
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 17:58
. Gabor bőr csizma 39-es blth:25cm - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Keretes fűrész 914mm AJÁNDÉK fűrészlappal - Jelenlegi ára: 790 Ft
Cikkszám: 205461
Cserélhető fűrészlappal ellátott keretes fűrész ajándék plusz fűrészlappal.
A könnyű lapcsere biztosított, fűrészlap mérete 914 mm
Anyaga: fém
Színe: sárga
Termék mérete: ĂÂĂÂÄÂĂÂ 99 * 2 * 24 cm
Súlya: ĂÂĂÂÄÂĂÂ 0, 75 kg
Csak új és garanciális termékeket árusítunk!
Csere és beszámítás nem lehetséges!
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 17:19
. Keretes fűrész 914mm AJÁNDÉK fűrészlappal - Jelenlegi ára: 790 Ft

RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSZAKI ALAPISMERETEK KÉZIKÖNYV - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Szerkesztő: S. Tóth Ferenc, 850 oldal
Tekintse meg a többi könyvünket is!
8000 Ft-ot elérő vásárlás esetén nincsen postaköltség.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 16:27
. RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSZAKI ALAPISMERETEK KÉZIKÖNYV - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

SOULCAL-FÉRFI CARGO TÉRDNADRÁG-(34/L)100%EREDETI - Jelenlegi ára: 1 Ft
100%EREDETI
Férfi (fiú) cargo térdnadrág, hibátlan nagyon szép kifogástalan, állapotban!!
Nagyon sok zsebbel!!! állítható a dereka!!!! zsinórral a szárbősége!!!!
ANYAGA 100% NAGYON PUHA PAMUT!
Szép élénk nyárias kockás színben!
EZ NEM KÍNAI HAMISÍTVÁNY EZ A NADRÁG 100% IG EREDETI SOULCAL&CO GYÁRTÁS!
BOLTI ÁRA: 15. 990. -HUF
!! AZ EREDETI ÁR TÖREDÉKÉÉRT!!
MÉRETE: USA/34-EU/M/L
Érdemes a centiméterben megadott méretezést figyelembe venni!
Teljes hossza: 55cm
Dereka: 47cm
Belső hossz: 26cm
Szárbőség alul: 30cm!!!! de szűkíthető!!!!
Csak az licitáljon aki 1-3 munkanapon belül az utalást rendezi!
Köszönöm!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2014-11-25 15:50
. SOULCAL-FÉRFI CARGO TÉRDNADRÁG-(34/L)100%EREDETI - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kislány George szövetkabát - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képen látható polár kislány szövetkabát. Minimális bolyhosodás van, mint általában a szöveteknél. 1-1. 5 évesre ajánlom.. Kislányom kinőtt/újszerű ruháit árulom, füst, és állatszőr mentes lakásból.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 14:43
. Kislány George szövetkabát - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 14:43
. Kislány George szövetkabát - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Lengyel Györgyi: Kalocsai virágok - Jelenlegi ára: 1 100 Ft
26.
A könyv adatai
(2 fotó)
22 cm x 23 cm
A könyv címe:
Kalocsai virágok
A könyvhöz kapcsolódó név/nevek:
Kiadó:
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
1983
ISBN-szám:
963-7100-67-9
Kötéstípus:
Fűzött kemény papírkötés
Oldalszám:
125
Nyelv:
Magyar
Megjegyzés:
Színes és fekete-fehér fotókkal, illusztrációkkal
A postai ár tájékoztató jellegű,
a jelenkori postai ár fizetendő!
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 13:49
. Lengyel Györgyi: Kalocsai virágok - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Barbie vastagabb őszi kabát enyhe téli 92-es 2-3 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Barbie vastagabb őszi kabát enyhe téli 92-es 2-3 év
Nagyon csinos darab!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 13:13
. Barbie vastagabb őszi kabát enyhe téli 92-es 2-3 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Nagyon csinos darab!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 13:13
. Barbie vastagabb őszi kabát enyhe téli 92-es 2-3 - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Tcm L es sínadrág Recco radar benne! - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Tcm sínadrág recco radar benne! 1x felvett nagyon megkímélt állapotban! ajján hófogóval+ zipzáras felnyitható és tépőzáras rész, levehető állítható kantárral, derékba gumírozott és tépőzárasan rögzítható, oldalt zsebes+ a combján+ zseb a fenekén!
vízhatlan ragasztásal a varrások mentén, bélelt, megbízható meleg sínadrág! grafitszürke színű
RECCO kereső rendszer...
... egy esély lavina után
A RECCO Rescue System fejlett radar technológiás rendszer, amely az áldozat gyors és sikeres megtalálását segíti egy hegyi lavina veszély esetén. RECCO egy passzív rendszer, ami azt jelenti, hogy a szerkezetnek nincs szüksége erőforrásra, tehát nincs szükség azt ki vagy bekapcsolni.
A RECCO egy lavinamentő-rendszer, amit világszerte 600-nál több bányamentő-szervezet hasznosított hatékonyan a lavina-betemetések helyszínén.
A két részes rendszer egy RECCO detektorból áll, amit szervezett mentőcsoportok használnak a keresés során, és egy olyan RECCO reflektorokból, amiket ruházatba, sisakokba, védelmi felszerelésekbe vagy sícipőkbe integrálnak. A reflektort véglegesen ráragasztják, vagy beleépítik a termékbe így nem igényel felkészülést a használatra és nincs szüksége elemekre, hogy működjön.
A RECCO rendszer megkönnyíti a mentők gyors, szervezett keresését és egyel több esélyt ad síelőknek és snowboardosoknak arra, hogy időben megtalálják őket egy lavina után.
Ausztriában már minden felvonónál ki van táblázva hogy Recco keresőrendszerrel keresnek eltűnt személyeket!
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 12:25
. Tcm L es sínadrág Recco radar benne! - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Boxing Trainer Szett Gyerek boxzsák álló - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Üdvözöllek az aukciómon!!
LICITÁLJ A FOTÓN LÁTHATÓ TERMÉKRE. Ha időd engedi nézz szét nálam !! Az aukcióim között még sok más érdekes dolgot találsz. Köszönöm, hogy itt jártál!!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 11:51
. Boxing Trainer Szett Gyerek boxzsák álló - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Zászló ovis bölcsis jel vasalható matrica - Jelenlegi ára: 1 750 Ft
Ezen az aukción a következő termékre licitálhatsz:
ZÁSZLÓ OVIS BÖLCSIS JEL
1db A4-es ív 35db matricát tartalmaz, a képen szereplő zászló vasalható mintával, a következő méretben:
-35db 3x2, 2cm
Bármilyen színre és bármilyen textilre felvasalható!
NAGYON JÓ MINŐSÉGŰ!
HA NEM TALÁLOD GYERMEKED JELÉT ÍRJ ÉS TESZEK FEL!
Egyszerű, rövid időtartamú felvasalás!
Részletes használati útmutatóval együtt küldöm!
A FELVASALHATÓ MINTA EGY KÜLÖNLEGES (nem meg nevezhető)PAPÍRRAL KÉSZÜLT, AMINEK LEGFŐBB POZITÍVUMAI:
- mosás és dörzsálló!
- nem repedezik!
- az anyagra vasalt motívum felülete lágy tapintású!
-a minta nagymértékben nyújtható és nem érezni viseletkor!
Más matricákkal ellentétben a felvasalt minta könnyen nyújtható, hajlékony lesz!
JELÖLD MEG EGYSZERŰEN ÉS TARTÓSAN GYERMEKED ÓVODAI, BÖLCSÖDEI RUHÁIT, ÁGYNEMŰIT, TÖRÖLKÖZŐIT, CIPŐIT ..... STB.
Jelenlegi ára: 1 750 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 10:43
. Zászló ovis bölcsis jel vasalható matrica - Jelenlegi ára: 1 750 Ft

TCM szabadidő alsó roll up szárral 146/152 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Hibátlan, újszerű állapotú, hálós bélésű, kislány szabadidő alsó khaki zöld színben, hosszában összehúzható szárral.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 10:14
. TCM szabadidő alsó roll up szárral 146/152 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 10:14
. TCM szabadidő alsó roll up szárral 146/152 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Mária-Kongregáció VIII. évfolyam - Jelenlegi ára: 9 000 Ft
19.
A könyv adatai
(3 fotó)
Mária-Kongregáció VIII. évfolyam
A postai ár tájékoztató jellegű,
a jelenkori postai ár fizetendő!
Jelenlegi ára: 9 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 09:18
. Mária-Kongregáció VIII. évfolyam - Jelenlegi ára: 9 000 Ft

2014. november 25., kedd
NEXT terepes kord kabát, dzseki 3-4év 104-es - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
NEXT nagyon vagány, terepmintás kord kabi, belül bárányt utánzó puha, meleg béléssel, ujjszűkítővel. Enyhébb téli, hűvösebb őszi napokra, de vastag pulcsival hidegebb időben is kiváló! Hibátlan, nagyon jó állapotú. Márkaboltban vásárolt, hibátlan, szép termék.
A napokban sok szép cuccot töltök fel, mindegyik márkaboltban vásárolt, eredeti, szép ruha, sok NEXT, H&M, C&A, van amit itthon vettem, van, amit Londonban és van, amit a NEXTtől rendeltem. Csak a fiam hordta őket, hibátlan, szép dolgok, nagyon sok ruhánk van, nem kopottak, szakadtak, bolyhosak. Amelyiknek vmi hibája van, azt jelzem!
Kikiáltási ár alatt nem adok el semmit, licitet nem törlök! Kérlek, ennek tudatában licitálj!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 08:27
. NEXT terepes kord kabát, dzseki 3-4év 104-es - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Angry Birds pizsama ÚJ! 1-2 éves AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Kiváló minőségű, Baby GAPok pamut pizsama
Kedvelt Angry Birds mintával
1-2 éves méret
Beleírt méret: 2Years
Felsőrész:
hossz: 36cm
mellbőség: 29cm
vállszélesség: 25cm
ujj válltól: 32cm
Nadrágja:
hossz: 52cm
Személyes átvétel: Újpest Központ Metró végállomáson előre megbeszélt időpontban, v. metrótól 5 percre levő címen.
Származási hely: Kína
Mosás: 30 fokon, kifordítva
Összetétel: 100% pamut
Nézz körbe nálam, sok-sok szép mintás ruhát, írószert, játékot, mütyűröket találsz.
Postaköltséget spórolhatsz több termék vásárlása estén, mivel a szállítási díj 0, 5kg-2kg között 790Ft PostaPontig szállítva (munkahelyedhez, lakhelyedhez legközelebbi posta).
Köszönöm, hogy benéztél! : )
Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Az aukció vége: 2014-12-16 07:57
. Angry Birds pizsama ÚJ! 1-2 éves AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 1 790 Ft
Zsalus szellőző ajtó kandallóhoz, kovácsolt jelleg - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Zsalus szellőző ajtó kandallóhoz, kovácsolt jellegű.
BEÉPÍTÉSI méretek: -200x200mm (1 csempés)
-420x200mm (2 csempés)
Rendelhető színek: -fekete,
-fekete-arany,
-fekete-ezüst,
-fekete-bronz.
Árak: 1 csempés (200x200mm) 7. 500Ft
2 csempés (420x200mm) 14. 000Ft
A termékeinkre élettartam garanciát adunk.
Áraink ÁFA-körön kívüli árak!
Termékeink értékesítése más csatornákon is történik, leütés előtt kérem érdeklődjön az aktuális raktárkészletről!
Postai szállítás megoldható!
Szállítási költség:
A Magyar Posta mindenkori csomagdíjszabásának megfelelően.
Csomagolási díjat nem számolunk fel.
A szállítási és postaköltség a vevőt terheli!
Jelenleg:
Banki előre utalás után, standard postai csomagként
0-2kg 1. 190Ft
2-5kg 1. 390Ft
5-10kg 1. 490Ft
10-20kg 1. 690Ft
A tisztítókészletek illetve az olyan egyedi méretezésű / gyártású termékek, amelyiknek bármely mérete 75cm feletti, terjedelmes csomagként kerülnek feladásra, és 50% pótdíj terheli a Magyar Posta részéről!
Utánvételes csomagküldés esetén:
0-2kg 2. 060Ft
2-5kg 2. 270Ft
5-10kg 2. 350Ft
10-20kg 2. 750Ft

Szállítási határidő:
A szállítási határidő a raktárkészlettől függően illetve előzetes megbeszélés szerint általában 1-14nap, de legfeljebb 30 nap.
Garancia:
Termékeinkre élettartam garanciát vállalunk.
Ennek érvényesítése érdekében kérjük őrizze meg az általunk kiállított számlát!
A garancia nem vonatkozik a normál használat során keletkező festékkopásra, karcolódásra, a kefe elhasználódására, illetve a szakszerűtlen beépítésből adódó működési zavarokra.
A garancia érvényesítésének módja:
A vevő közli a vállalkozó bármely elérhetőségén garanciális igényét és az eredeti számla számát.
A hiba mértéketől függően a vállalkozó vagy kijavítja a terméket vagy újat küld.
A vállakozóhoz juttatás költsége a vevőt, a vevőhöz visszajuttatás költsége a vállalkozót terheli.
Elállás joga:
A 2011/83/EU irányelv valamint távollevők között kötött és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződést szabályzó 45/2014. (II. 26). Kormányrendelet értelmében a vevő a megrendelt terméket a kézhezvételt követő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a vásárlástól és visszaküldheti a megrendelt terméket.
E tájékoztató hiányában ez a joga 14 nap helyett 1 évig gyakorolható.
A vállalkozó nem vállalja a visszaküldés költségének viselését
A vevőt az elállási jog gyakorlása esetén csak a termék visszajuttatásának költsége terheli
A vevőt nem illeti meg az elállási jog gyakorlása olyan termék esetében, ami egyedi módon, kizárólag az ő számára készült
A vállalkozó a termék visszaérkezése után haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a termék szállítási költséggel növelt árát.
A visszatérítés módja megegyezik az eredeti ügylet esetén használt móddal, kivéve, ha a vevő és a vállalkozó más fizetési módban egyezik meg. Emiatt a vevőt többlet költség nem terhelheti.
A vevő köteles a termékeket indokolatlan késedelem nélkül visszajuttatni a vállalkozónak, az elállásról történő értesítést követő 14napon belül, illetve a visszajutattási folyamatot elindítani e határidőn belül.
A vevő csak akkor vonható felelőségre a termék értékcsökkenéséért, ha az nem rendeltetésszerű használatból adódik.
A vállakozó a visszatérítést csak a termék visszaérkezése után köteles megkezdeni, illetve ha a vevő bizonyítékot szolgáltat a visszajuttatásról. A két időpont közül a korábbit kell figyelembe vennie a vállalkozónak.
Ha a vevő szeretne az elállási jogával élni, akkor megteheti a vállalkozó bármely elérhetőségén írásban vagy szóban. Postai levél esetén a vállalkozó a feladás dátumát, telefon esetén a telefonhívás dátumát veszi figyelembe. Postai úton csak könyvelt küldeményt fogad el.
Az elállás joga csak a magánszemélyeket illeti meg, a jogi személyeket nem!
A 45/2014(II. 26)Korm. rend. elérhető itt: http: //njt. hu/cgi_bin/njt_doc. cgi? docid=167547. 260043
A 2011/83/EU irányelv pedig itt: http: //eur-lex. europa. eu/LexUriServ/LexUriServ. do? uri=OJ: L: 2011: 304: 0064: 0088: HU: PDF
Panaszkezelés:
A vevő a vállakozót bármely elérhetőségén megkeresheti panaszával, aki a lehető leghamarabb reagál rá.
Amennyiben a vevő nem ért egyet a panasz kezelésével, a vállalkozó erről jegyzőkönyvet vesz fel, aminek egyik példányát a vevő rendelkezésére bocsájtja.
Adatvédelmi nyilatkozat:
A vállakozó a vevő által biztosított adatait kizárólag a megrendelés teljesítése végett használja fel.
A vállalkozó a vevő adatait harmadik félnek nem adja ki.
Ez alól kivételt képeznek a törvényben előírt esetek (pl. bűncselekmény) valamint a könyvelés és a Magyar Posta a szállítmányozás érdekében.
A vállakozó a vevő adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény mindenkor hatályos rendelkezései szerint jár el.
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 20:20
. Zsalus szellőző ajtó kandallóhoz, kovácsolt jelleg - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

Szép kerámia tál - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
A képen látható szép álapotu kerámia tál
Tekintse meg többi termékem is
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 19:41
. Szép kerámia tál - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Tekintse meg többi termékem is
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 19:41
. Szép kerámia tál - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Vasember sütiforma - Jelenlegi ára: 700 Ft
Jó minőségű, egyedi süteményforma.
Közkedvelt, és különleges sütiformákért nézd meg a töbii képet!
Ha nem találsz köztük megfelelőt, akkor írj üzenetet, mert még nem töltöttem fel az összes terméket!
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 19:13
. Vasember sütiforma - Jelenlegi ára: 700 Ft

Pereházy Károly : Vendégváró régi házak - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Eladó Pereházy Károly Vendégváró régi házak című antikvár (használt) könyve
Terjedelem: 191
Kötéstípus: vászon
Kiadó: Műszaki Könyvkiadó
Kiadás éve: 1979
További közel 50. 000 antikvár kötetet talál eladó termékeink között! Díjmentes személyes átvétel Budapesten, Kaposváron, Dombóváron lehetséges!
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-01 18:30
. Pereházy Károly : Vendégváró régi házak - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Barrés, Maurice: Greco avagy Toledo titka - Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Eladó Barrés, Maurice Greco avagy Toledo titka című antikvár (használt) könyve
ISBN: 9632823605
Terjedelem: 95
Kötéstípus: plüss
Kiadó: Gondolat Könyvkiadó
Kiadás éve: 1990
További közel 50. 000 antikvár kötetet talál eladó termékeink között! Díjmentes személyes átvétel Budapesten, Kaposváron, Dombóváron lehetséges!
Jelenlegi ára: 1 300 Ft
Az aukció vége: 2014-12-01 18:00
. Barrés, Maurice: Greco avagy Toledo titka - Jelenlegi ára: 1 300 Ft

nöi táska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
hibátlan állapotu nöi pénztérca, csecsebecse spinkészlet tartó stb
kárdez bátran és felelek
garancia és pénzvisszafizetés nincs igy licitálj
a nyertes 3 nap alat keressen fel vegye fell velem a kapcsolatot mert ellenkezö esetben ujra inditón a terméket és negativan értékelem az illetöt
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 17:28
. nöi táska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

zebra és hangyász állat figurák- safari makett - Jelenlegi ára: 400 Ft
műanyag, keményebb gumi
zebra és hangyász
safaris terepasztalra
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 16:53
. zebra és hangyász állat figurák- safari makett - Jelenlegi ára: 400 Ft
Mini Bleu farmernadrág szinte új ! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken látható farmernadrág!
Szuper jó állapotban, olcsón! : )
Ülep elöl: 17 cm,
ülep hátul: 31 cm.
Combszélesség: 52 cm.
Enyhén szteccs.
Súlya: 406 g.
Kérdésre szívesen válaszolok ! : )
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 16:20
. Mini Bleu farmernadrág szinte új ! - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

YvesSaintLaurent 100% pamut ing L-es - Jelenlegi ára: 1 Ft
Hibátlan minőségi ing, mell részen logóval hímzett.
A termékeim nagy része zsákokban állt, így mosást vasalást mindenképp igényelnek.
Érdemes többször visszanézni hozzám, mert folyamatosan töltöm fel a baba és gyerek rucikat!
Sok aukcióm indul 1 ft-ról.
MINDEN ESETBEN A BELEÍRT MÉRETET TÜNTETEM FEL, de a MEGADOTT CM-EKET IS VEDD FIGYELEMBE!!!
Licitet törölni nem áll módomban!
Az 1 ft-ról indított termékek nem minden esetben a rossz minőséget takarják, mindig igyekszem lelkiismeretesen feltüntetem a hibákat is, ha esetleg valami mégis elkerülné a figyelmem, kérlek ne a negatív értékelés legyen az első dolgod. Vedd fel velem a kapcsolatot és megoldást találunk biztosan: )
Gyűjtögetni is lehet, de ezt előtte tisztázzuk le, mit, meddig...
Köszönöm a figyelmedet!
JÓ LICITÁLÁST!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 15:37
. YvesSaintLaurent 100% pamut ing L-es - Jelenlegi ára: 1 Ft

FISHBONE fűzős női felső M 38 - Jelenlegi ára: 990 Ft
üdvözlök minden kedves érdeklődőt!
folyamatosan töltök fel szebbnél szebb ruhákat, cipőket és fürdőrucikat. kérlek nézz szét nálam, biztosan találsz valamit ami megnyeri a tetszésedet
indítom a következő adag ruhát, cipőt játékokat, figyeld az oldalaim.
Fix árnál a postát állom !
amennyiben NEM FIX áron történik az adás-vétel , akkor a mindenkori postai díjszabás lép életbe.
rugalmas FISHBONE mályva hosszított felső M 38
állapot kifogástalan
anyagnyúlás még kb 6 cm
tégy a KEDVENCEK közé, hogy mindig kapj értesítőt az új feltöltéseimről!
licitet nem törlök.
ha bármi kérdésed van ne habozz , tedd fel, én mindig rövid időn belül válaszolok. : )
100g-ig 470Ft
250g-ig 510Ft
500g-ig 710Ft
750g-ig 1000Ft
2000g-ig 1185Ft
Banki adatok: 11773683-02353500-00000000; otp
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 14:58
. FISHBONE fűzős női felső M 38 - Jelenlegi ára: 990 Ft
Új kültéri 10 W LED reflektor (lámpa) 85-265 V - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Eladóvá vált egy teljesen új, sosem használt kültéri LED reflektor (pingpong asztalhoz lett volna, de halasztódik a projekt).
Szerelésre előkészítve, csak kábel és dugó kell rá. 230 V-ról meghajtható, mivel az üzemi feszültségtartománya 85-265 V. Fogyasztása 10 watt (A energiaosztály), élettartama 50 000 üzemóra, sugárzási szöge 120 fok, fényereje 900 lumen (hidegfehér). Főként kültéri felhasználásra, csapadékálló, IP65 tanúsívtánnyal.
A termék Erdőkertesen van, posta megoldható a vevő terhére és felelősségére. Személyes átvétel Erdőkertes-Gödöllő vagy Erdőkertes-Veresegyház-Fót-BP vonalon lehetséges, de csak előzetes egyeztetés után. Fótra gyakorlatilag másnapra fel tudom küldeni.
További részletek leolvashatóak a termékfotókról!
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 14:20
. Új kültéri 10 W LED reflektor (lámpa) 85-265 V - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Active Time sportkabát (L-XL) - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
XL-s méretű Active Time márkájú bélelt, meleg sportdzseki, használva 1x sem volt. Zárodása cipzáros + tépőzáros, elöl és belül nagy zsebekkel. A gallérjában kapucni található, az alja zsinorosan szabályozható.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 13:43
. Active Time sportkabát (L-XL) - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 13:43
. Active Time sportkabát (L-XL) - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Zara bőrcsizma - Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Barna színű Zara bőrcsizma. A sarok 2, 5 cm magas, a talphossz: 26, 8 cm, aszár hossza elöl 43, 5 c, hátul pedig 41 cm.
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 12:59
. Zara bőrcsizma - Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 12:59
. Zara bőrcsizma - Jelenlegi ára: 8 990 Ft
Yamaha TZR 50 Hátsó lábtartók - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Eladó bontott motoralkatrész, a képeken látható tökéletes állapotban.
Minden motoralkatrészről számlát adok és garanciát is vállalok. További részletek a szállítási és garanciális feltételekben.
Ha több terméket rendel, természetesen egy csomagban is el tudom küldeni, ezzel is spórolva a postaköltséggel.
További aukcióimhoz ide kattintson!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 12:19
. Yamaha TZR 50 Hátsó lábtartók - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Nike Air Max Hyperfuse 2014 női férfi futócipő. - Jelenlegi ára: 10 900 Ft
NIKE AIR MAX HYPERFUSE 2014
csúszás mentes, kopásálló gumi talp, lélegző felsőrész. légpárnás, 2014. legújabb generáció
fizetés: 5 tnapon belül kérném el indítani kizárolag átutalásal, amenyiben ez nem történik meg, akor a vásárlot negatívval értékelem, és letiltom a vásárlás további lehetőségétől
MIVEL AZ ÁRÚ MÁS ORSZÁGBÓL ÉRKEZIK EZÉRT A SZÁLLÍTÁSI IDŐ MIN. 15-50. MUNKANAP
Jelenlegi ára: 10 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 11:24
. Nike Air Max Hyperfuse 2014 női férfi futócipő. - Jelenlegi ára: 10 900 Ft

2014. november 24., hétfő
CONVERSE Chuck Taylor Férfi / Női cipők 35-45 - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
AR0125
CONVERSE Chuck Taylor Férfi / Női cipők 35-45
Converse All Star Chuck Taylor tornacipők most ÓRIÁSI akció a készlet erejéig!!!
Férfi és Női cipők, Rövidszárú és Magasszárú rengeteg színben és méreteben kaphatók.
Csak szuper minőséggel foglalkozom!
A termék közvetlenül a gyártótól érkezik, nincs rajta bolti haszon, ennek köszönhető a jó ár.
Méretek: 35-45-ig
Méret
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
Belső talphossz (cm)
23
23, 5
24, 5
25
25, 5
26
26, 5
27
27, 5
28
28, 5
Színek, fazonok:
Kérünk, az utalásnál a megjegyzésbe írd bele a termék kódját és a méretet!
Mindent megteszünk, hogy a Vevőink elégedettek legyenek a termékeinkkel és az ügylet lebonyolításával. Győződj meg róla az értékeléseinkre kattintva!
Szállítás
A termék nincs raktáron, egyenesen a Te címedre érkezik külföldi szállítmányként. A küldemények ragszámmal rendelkeznek, így nyomon tudod követni őket.
A szállítási idő az utalás beérkezését követő 15-40 munkanap, de általában 3 hét alatt meg szokott érkezni. Kérünk, ennek tudatában rendelj!
A postaköltség darabonként értendő, több termék rendelése esetén összeadódik, mivel külön küldeményként érkeznek.
Fizetés
Banki előreutalással vagy rózsaszín postautalvánnyal lehetséges.
Utalásnál kérünk a megjegyzés rovatban feltüntetni a Vaterán / Teszveszen használt felhasználó neved!
Kérünk, ne felejtsd el megadni a megjegyzés mezőben, hogy milyen méretben kéred és a termék kódját!
Garancia
100%-os pénz-visszafizetési garancia késés esetén! Amennyiben 35 munkanapon belül nem érkezne meg a termék, a teljes költséget visszafizetjük!
Visszautalás/csere: a megrendelt terméket nem tudjuk visszavásárolni, cserét csak akkor tudunk intézni, vagy a vételárat csak abban az esetben tudjuk visszautalni, ha hibás termék érkezik hozzád és azt elküldöd a címünkre. Ez esetben kérünk, jelezd email-ben, hogy megoldást találhassunk a problémára!
A termék leütése után egy automatikus e-mailben elküldjük az átutaláshoz szükséges számlaszámot és egyéb adatokat!
Köszönjük, hogy itt jártál és további szép napot kívánunk!
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 10:46
. CONVERSE Chuck Taylor Férfi / Női cipők 35-45 - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Két darab zár - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képeken látható 2 db zárbetét!
A feltüntetett ár a 2 db termékre együtt vonatkozik!
Átvétel személyesen, Budapesten, a XIV. kerületben.
Ha bármilyen kérdése van a termékkel kapcsolatban nyugodtan írjon, rövid határidőn belül válaszolok.
Nézzen szét a többi eladó termékeim között, sok érdekes és hasznos dolgot talál.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-15 10:05
. Két darab zár - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Ford Escort utasoldali légzsák 1991-1999 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Bontott, gyári alkatrész.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 21:57
. Ford Escort utasoldali légzsák 1991-1999 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 21:57
. Ford Escort utasoldali légzsák 1991-1999 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
gyerekágykeret fenyő - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
RS-ben vásárolt - alig 2 évig használt jó állapotú ágy. A szivacsmatrac Aloe Vera-s mosható huzattal. Egyetlen szépséghibája hogy az ágy neműtartóra van írva egy szó alkoholos filccel (az ágy típusa). Próbálom lemosni. Szétszereltük a helyhiány miatt. 80x160
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 21:19
. gyerekágykeret fenyő - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 21:19
. gyerekágykeret fenyő - Jelenlegi ára: 32 000 Ft
Lanvin Jeanne Couture 100ML Fóliás Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 1 950 Ft
LANVIN - JEANNE COUTURE 100ML Fóliás, Új Női Parfüm.
A bolti ár töredékéért, a legkedvezőbb áron itt!
A képen látható termék kerül eladásra! Nem alternatív illat!!
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2014-11-26 20:29
. Lanvin Jeanne Couture 100ML Fóliás Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 1 950 Ft

Meseszép vékonykötésű ruha L/XL új! - Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Meseszép vékonykötésű ruha L/XL méretben új!
Nyugalmi állapotban mértem, az anyaga rugalmas.
Több színben megtalálhatod aukcióim között.
Nézz körül nálam, sok termékem van fent!
A posta sacc, utólag mérem.
Jelenlegi ára: 3 190 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 19:58
. Meseszép vékonykötésű ruha L/XL új! - Jelenlegi ára: 3 190 Ft

Mo. 50-es évek ritka levele 9 színű bérm. !!!!!!! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Mint a képen. (5)
Kérem tekintse meg a többi tételemet is !!! Licitáljon Most !!!
Kattintson az i+ emblémára !!!
Fizetési szállítási feltételek: megtekintéséhez kattintson a nevem melletti i+ emblémára !
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 19:22
. Mo. 50-es évek ritka levele 9 színű bérm. !!!!!!! - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Coccodrillo kisfiú kötött kardigán - Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Eladó "Coccodrillo" márkájú kék-zöld csíkos kisfiú kötött kardigán.
Használt, de megkímélt állapotban.
Beleírt mérete alapján 86-os.
Kérlek a mért adatokat vedd figyelembe.
Hossza: 34cm
Ujja hossza: 33cm
Szélessége: 230cm
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok.
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 18:46
. Coccodrillo kisfiú kötött kardigán - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Prince téli kabát 3 in 1 / új - Jelenlegi ára: 10 490 Ft
Prince márkájú ( Made in U. S. A ) kabát
3 az egyben, vizálló felsőrész, kivehető polár kabát, levehető kapucnival
Lásd képek, a kabát gyári cimkés
Kérésre szivesen megmérem !
Jelenlegi ára: 10 490 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 18:04
. Prince téli kabát 3 in 1 / új - Jelenlegi ára: 10 490 Ft

alkalmi ruha 38-as méret vkék - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Gyönyörű alkalmi ruha világoskék színben vadonat új, 175 cm magasságig ajánlom, kiváló minőség, ruhapróbára előzetes egyeztetés után a 22. kerületben van lehetőség, este 6 után vagy hétvégén. Bármi kérdésed van írj, szívesen válaszolunk...
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 17:28
. alkalmi ruha 38-as méret vkék - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 17:28
. alkalmi ruha 38-as méret vkék - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
86-os újszerű F&F pulcsik 2 db - Jelenlegi ára: 800 Ft
Szép, újszerű pulcsik 2 db F&F
kényelmes, puha anyagúak
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 16:58
. 86-os újszerű F&F pulcsik 2 db - Jelenlegi ára: 800 Ft
kényelmes, puha anyagúak
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 16:58
. 86-os újszerű F&F pulcsik 2 db - Jelenlegi ára: 800 Ft
2-3éveseknek SZÉP MELLÉNY 600ft - Jelenlegi ára: 600 Ft
Nagyon jól kihasználható, bármikor feladható kismellény polár belsővel, de kívül van egy vékony anyag, amely nem bolyhosodik, így sokáig szép marad!!
Átvehető Vácott, Bp. Nyugati pályaudvar, esetleg postázás.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 16:18
. 2-3éveseknek SZÉP MELLÉNY 600ft - Jelenlegi ára: 600 Ft
Átvehető Vácott, Bp. Nyugati pályaudvar, esetleg postázás.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 16:18
. 2-3éveseknek SZÉP MELLÉNY 600ft - Jelenlegi ára: 600 Ft
GRAGHOPPERS ing S méret - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
a képeken látható állapotban, hibátlan
váll 44 cm
Kérlek, nézd meg a többi termékemet is!
Termékeim között sok pólót, pulóvert, dzsekit, nadrágot, shortot, fürdőruhát, köntöst, munkaruházatot találsz kedvező áron.
Kérlek, hogy 24 órán belül vedd fel velem a kapcsolatot és lehetőleg 7 napon belül rendezd az utalást /ha később tudsz fizetni jelezd/
Személyes átvételre nincs lehetőség!
Az aktuális postai dijszabás szerinti postaköltséget számolom fel.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 15:24
. GRAGHOPPERS ing S méret - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Honda Lead index - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Honda Lead 50 bontott gyári alkatrész. A fénykép csak illusztráció az alkatrész egy ilyen motorhoz való.
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!! Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok . ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 14:34
. Honda Lead index - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Spalding Breakout Mid Basketball cipő - Jelenlegi ára: 12 999 Ft
Eladó 43-as és 42, 5 -es Spalding Breakout Mid Basketball cipő. Lábon nem volt még, külföldröl kaptam.
Eredeti dobozában adom.
Szállitási dijak:
2 kg-ig 1 190
5 kg-ig 1 390
10 kg-ig 1 490
20 kg-ig 1 690
Jelenlegi ára: 12 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-07 14:07
. Spalding Breakout Mid Basketball cipő - Jelenlegi ára: 12 999 Ft

2014. november 23., vasárnap
2x2,7GHz/4GB/HD 6570 Olcsóbb lett! - Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Erős gép, játékra is kiválóan alkalmas, minden hibátlanul működik.
Alaplap: Asus P8H61-M LX3 Plus
Processzor: Intel Pentium G630 @ 2 x 2, 70GHz 3MB Cache
Memória: 4GB DDR3 1333MHz
Videokártya: ATI Radeon HD 6570 1GB
Merevlemez: Seagate ST500DM002 500GB
DVD író: Samsung DVD-RW
Monitor: LG Flatron W1934S
Egyéb: Billentyűzet + egér
Canyon CNF-WCAM02B webkamera
Technika 2. 1 hangszóró szett
Genius Twinwheel F1 kormány
Csak egyben eladó!
Notebook csere is érdekel, értékegyeztetéssel.
Nem postázom, kizárólag személyes átvétel lehetséges Budapesten és környékén. Előzetes megbeszélés után ha szükséges, házhoz viszem.
Jelenlegi ára: 85 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-07 13:34
. 2x2,7GHz/4GB/HD 6570 Olcsóbb lett! - Jelenlegi ára: 85 000 Ft
HUAWEI G610 ASCEND FEHÉR S-LINE SZILIKON TPU TOK - Jelenlegi ára: 1 199 Ft
Tisztelt Vásárló!
Szeretné biztonságban tudni mobiltelefon készülékedet? De nem szereti a klasszikus bőrtok megoldásokat? Ezzel a kemény masszív fényes szilikon tokkal készülékét biztonságban tudhatja a mindennapok apró karcaival és koccanásaival szemben miközben a készülék eleje szabadon marad és nem kell babrálni tokból való kihúzással vagy flippes tok esetén a kihajtással.
Kemény, masszív és ugyankkor kiváló gumizású formatervezésének köszönhető könnyen a készülékére helyezhető és a tok szélén végig futó peremnek köszönhetően nem esik ki a telefon, és teljes mértékben passzol a készülékre és minden szükséges nyílás megtalálható rajta!
Személyes átvételre sajnos nincs lehetőség!
Elsőbbségi levélként előre utalás után (kézbesítés 1-2 munkanap)
200 Ft
Elsőbbségi ajánlott levélként előre utalás után (kézbesítés 1-2 munkanap)
450 Ft
A vaterától a termék leütése után automatikusan küldött e-mailben megtalálhatja az utaláshoz szükséges adatokat, ezért kérem figyelmesen olvassa el az ott leírtakat!
Amennyiben 24 órán belül nem érkezik meg az utaláshoz szükséges automatikus e-mail, kérem jelezze ezt nekem e-mailben és pótolom!
Hírdetett termékeink 99%-a készleten van, azonban előfordulhat készlet hiány.
Bármilyen kérdése van nyugodtan tegye fel és legjobb tudásunk szerint megpróbálunk kielégítő választ adni.
Előre is köszönjük, hogy minket választ, reméljük gyorsaságunkal és precizitásunkkal meg lesz elégedve.
Kérem bátran nézzen szét további hirdetett termékeim között!
Jelenlegi ára: 1 199 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 10:48
. HUAWEI G610 ASCEND FEHÉR S-LINE SZILIKON TPU TOK - Jelenlegi ára: 1 199 Ft

SFH 620 opto csatoló - Jelenlegi ára: 70 Ft
SFH 620 optocsatoló váltófeszültségű bemenettel (ACinput)
No. of Channels: 1
Isolation Voltage: 5. 3kV
Optocoupler Output Type: Phototransistor
Input Current: 50mA
Output Voltage: 70V
Opto Case Style: DIP
No. of Pins: 4
Operating Temperature Range: -55ÂŹ_C to +100ÂŹ_C
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani.
Hetente egyszer tudok postázni, csütörtökön.
Jelenlegi ára: 70 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 10:13
. SFH 620 opto csatoló - Jelenlegi ára: 70 Ft
Nokia C2-01 Vodafonos - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Eladó a képeken látható hasznát állapotban lévő Nokia C2-01 telefon.
A működése hibátlan.
Tartozék: töltő.
Csere köszönöm nem érdekel.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 09:43
. Nokia C2-01 Vodafonos - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
A működése hibátlan.
Tartozék: töltő.
Csere köszönöm nem érdekel.
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 09:43
. Nokia C2-01 Vodafonos - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
ZARA BASIC L-es könnyed PAMUT ruci - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
ZARA BASIC
kellemes könnyed karcsúsított pamut ruha L-es méretben
hossz: 115cm
mell: 52cm
csípő: 58cm
derék: 42cm
100%cotton
KÉRLEK MINDEN ESETBEN A MÉRT ADATOKAT VEDD FIGYELEMBE!
AZ AUKCIÓMBAN SOK SZÉP DARABOT TALÁLSZ MINDEN MÉRETBEN. NŐI, FÉRFI VAGY AKÁR GYERMEK RUCIK, CIPŐK... ÍRJ HA VALAMI OLYASMIT KERESEL AMIT NEM TALÁLSZ ÉS TESZEK FEL NEKED: )
BÁRMI KÉRDÉSED, KÉRÉSED LENNE SZÍVESEN VÁLASZOLOK: )
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 08:58
. ZARA BASIC L-es könnyed PAMUT ruci - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

dell inspiron 6000 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
eladó a képen látható dell laptop HIBÁS!! fojadék került bele , utána még müködött, aztán átmosták most már be sem kapcsol! adatait nem tudom de kijelzö bill az jó tesztelt! alkatrésznek vagy javitásra!
hdd, ram, töltö nélkül!!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2014-11-27 08:23
. dell inspiron 6000 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
hdd, ram, töltö nélkül!!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2014-11-27 08:23
. dell inspiron 6000 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Next Katicás Méhecskés HIBÁTLAN playsuit 86 12-18h - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Katicás - Méhecskés playsuit,
(BEE kollekció)
kantáros farmer rövidnadrág.
Beleírt: 12-18 hó, (vagyis 86-os)
Méreteket fent megtalálod,
ill:
Playsuit teljeshossz válltól: 54cm,
váll-ülep távolság: 48cm.
HIBÁTLAN!
KÉRLEK NÉZD MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS!
SOK SZÉPET TALÁLHATSZ EBBEN A MÉRETBEN.
KÖSZÖNÖM.
Ez egy magánaukció, garancia és visszavételi kötelezettség nélkül!
Kérek mindenkit, csak akkor licitáljon, ha valóban szeretné megvásárolni a terméket, mert licitet nem törlök!
Ha valaki nem jelentkezik az aukció végét követő 3 naptári napban, nem teljesíti a kifizetést 7 naptári nap alatt, vagy visszalép a vásárlástól,
a terméket negatív értékelés mellett újrahirdetem.
Postázás: az utalás beérkezése után 1-3 munkanap.
Jelentkezéskor, utaláskor szeretnék kérni egy felhasználónevet és postacímet!
Pontos postaköltséget egyeztessünk az aukció megnyerése után!
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2014-12-11 19:00
. Next Katicás Méhecskés HIBÁTLAN playsuit 86 12-18h - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Keresztszemes minta (Vervaco) - eredeti - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Vervaco xszemes minta (Diana)
Eredeti mintaív, megmaradt fonalak.
Kép mérete: 27 x 37 cm
Egyszeri aukció.
Csak ajánlottan postázom.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 07:05
. Keresztszemes minta (Vervaco) - eredeti - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Next farmer 4-évesre 104-es - Jelenlegi ára: 1 450 Ft
Használt de szép állapotú állitható derekú farmer . Nézz szét az oldalamon sok szép ruhát találsz.
Jelenlegi ára: 1 450 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 06:17
. Next farmer 4-évesre 104-es - Jelenlegi ára: 1 450 Ft
Jelenlegi ára: 1 450 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 06:17
. Next farmer 4-évesre 104-es - Jelenlegi ára: 1 450 Ft
Karácsonyi párnahuzat - Mikulásvirágos - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az adventi készülődéshez hozzátartozik a lakásunk díszítése, dekorálása. Remek karácsonyi dekoráció nappaliba ez mutatós hímzett párnahuzat. Karácsonyi textil párnahuzat mérete: 40x40 cm (cipzáros). Hozzáillő tányéralátét és futóterítő is rendelhető.
Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Karácsonyi párnahuzat - Mikulásvirágos - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Karácsonyi párnahuzat - Mikulásvirágos - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Chilkó Sándor szeged-belvárosi kántor - Gyász - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Cím: Gyász - Búcsú-hangok különféle temetési alkalmakra, 1867
Szerző: Chilkó Sándor szeged-belvárosi kántor
Szerkesztette: Chilkó Sándor szeged-belvárosi kántor
Oldalszám: 310
Kiadó: Érseki Lyceum Könyv- és Kőnyomdája
Kiadás helye: Eger
Kiadás éve: 1867
Kötés típusa: korabeli félvászon
Leírás:
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-14 02:49
. Chilkó Sándor szeged-belvárosi kántor - Gyász - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Gyönyörű szőrmés szövetkabát - Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Eladó a képeken látható keveset használt szövetkabát. Beleírt mérete XL, de nem akkora, M-L méret kb. LEgombolható a szőrmedísz, benne csillogó szálak, nagyon szép! Amikor kismama voltam akkor használtam. Sjanos nem tudtam róla jó képet készíteni, akárhogy is próbáltam. A képek nem adják vissza, hogy milyen szép állapotban van valójában.
Postázom is!
Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 23:55
. Gyönyörű szőrmés szövetkabát - Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Postázom is!
Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 23:55
. Gyönyörű szőrmés szövetkabát - Jelenlegi ára: 3 590 Ft
Ford Transit belső kormány összekötő gyári új - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Ford Transit 80-120 belső kormány összekötő gyári új 6869951
Ha egyszer már elolvastad, nyugodtan ugorj a gyári számhoz, de kérlek a piros betűs rész tudomásul vételével licitálni:
******************************************************************************************************
„ Új” és „ gyári” (fogalmak magyarázata) = A két fogalom azt jelenti, hogy 1. SOHA nem volt használva, azaz NEM (le)bontott; 2. NEM utángyártott kínai biszbasz, (általában) gyári eredeti dobozában van, amiből egyet csak azért bontottam ki, hogy lefotózzam (már ha dobozban van – azt árulom és úgy, amit a képen látsz, a fotó az aktuális termékről készült és nem a netről töltöttem le valami katalógusképet). Klimatizált alkatrész-raktárkészlet felszámolásából mentve, németországi Ford gyári márkaképviselettől beszerezve. Ha a termék megnevezésében (illetve a terméklap első, kiemelt, vastag betűvel írt sorában) szerepel a „ gyári” kitétel, akkor gyári alkatrészről van szó - egyébként csak az „ új” van feltüntetve, és akkor a termékleírásban szerepel, hogy egész pontosan milyen utángyártott alkatrészről van szó (már amennyiben ez megállapítható)
Raktárról árulok, nem „ ha kifizetted, majd két hét múlva berendelem, oszt egyszer majd megkapod” -módszerrel. A termék a leütéstől számított akár egy órán belül átvehető, akár szombat-vasárnap is. (Előzetes egyeztetés után, persze. )
Kezdő Vaterásoknak: A cuccaimat könnyen végignézheted, ha a fotó alatt "Az eladó további termékei"-re kattintasz, majd a jobb oldalon a Találatok rendezése melletti ablakban beállítod, hogy "Megnevezés A-tól Z-ig". ABC-sorrendben egyszerűbb keresni, minden termékmegnevezést a gyártóval kezdek. Ott viszont nézd végig az összes Ford/Mitsubishi/VW/stb-vel kezdődő terméket, mert a típus - helyhiány miatt - nem mindig szerepel!
Elnézést, ha kis szirszaroknál magas a postaköltség, de csak MPL csomaggal/elsőbbségi ajánlottal postázok, amit a feladáshoz képest 1-2 napon belül házhoz visznek, ragszám alapján visszakövethető (tehát bizonyíthatom, hogy feladtam). Magától értetődő, hogy ha több dolgot rendelsz, tudom egy csomagban küldeni, tehát a postaköltség összevonható. (Ha több dolgot rendelnél postán, a legegyszerűbb módszer, ha csak az első terméknél választod a postai rendelést, a többinél személyes átvételt - így a vatera nem számolja rá mindegyikre a postaköltséget.
A sikeres licitáló 5 napon belül utal/fizet, vagy nincs üzlet, és megy a negatív. Postai rendelésnél a pénz beérkezésétől számított 2-3 munkanapon belül postára adom a cuccot (általában hétfőn és szerdán), bár jobb lenne a személyes átvétel.
Termékgarancia: 1-2 hét csere vagy pénz vissza - még semmit nem kellett hibás volta miatt cserélnem (és mivel döntő többségében gyári új alkatrészeket árulok, valószínűleg a jövőben is így marad a helyzet), de előfordulhat, hogy egy alkatrészt a Vevő (esetleg én, de az eddig még nem fordult elő) benéz. Ilyen az autóalkatrészeknél előfordul, nem baj, minden további nélkül az eladási áramon visszaveszem. Ez persze csakis akkor érvényes, ha az általam eladott termék tökéletesen ép állapotban van, vagyis új termékként újra értékesíthető - és persze az is, amit én adtam el.
Jó lenne, ha személyesen vennéd át, és nem kellene postázni. (A személyes átvétel azt jelenti, hogy te jössz érte, nem pedig én viszem ide vagy oda. ) Ha muszáj, azért feladom, de a postai kezelésért felelősséget nem vállalok, és reklamációt/negatívot sem fogadok el. Ha postán rendelt terméket kell cserélni/visszavenni, akkora a visszapostázás költségét is a vevő fizeti! A postaköltség NEM egyezik meg a Magyar Posta díjszabásával (több) - ugyanis a csomagolásnak és a postai feladásnak is vannak költségei. NEM POSTÁZOK UTÁNVÉTTEL!
A termékeket természetesen nem csak a vaterán árulom – ha valamiből csak egy db vagy szett van, és véletlenül pont aznap adnám el, amikor leütötted, akkor előre is elnézést kérek.
(Esetleg (! ) előnyös ajánlat esetén csere is érdekel, kizárólag laptopra vagy laptop-alkatrészre: elsősorban RAM (1 GB DDR1, többinél afelett), külső HDD, gyári töltő, akkumulátor stb. ) Más nem.
******************************************************************************************************
Gyári szám(ok): 6869951
Nagykerek (Bárdi, Fridcar, Cromax) 3-11e Ft közötti összegért vesztegetik a különböző minőségű utángyártottakat. Én gyári eredetit adok (amit a cromax 17-18e Ft között nyomat)
Mint a képen is látható, belső axiálcsuklóval, gömbfej nélkül.
Minden 1985-2000 között gyártott 80-120 Ford Transitba, köbcentitől függetlenül.
Pár db van még raktáron, egyszeri beszerzés, több nem lesz.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 23:05
. Ford Transit belső kormány összekötő gyári új - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Renault Clio elektromos ablakemelő jobb első 98- - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Renault Clio
1998-2001
jobb első elektromos ablakemelő
5 ajtós
A termék gyári használt, működőképes, jó állapotú!
Kérem nézze meg a többi termékünket is!
Köszönjük, ha nálunk vásárol!
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 10:20
. Renault Clio elektromos ablakemelő jobb első 98- - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Csodaszép kislány keresztelőruha cipővel 68-as! - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Egy alkalommal viselt, hibátlan gyönyörű keresztelőruha! A ruha Trimex márkájú újonnan vásárolt, a boleróPirinyó márkájú szintén újonnan vásárolt és a cípő is! Címke szerinti méret 68. Ha valakit érdekel hófehér bundát is tudok hozzá ajánlani!
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 09:24
. Csodaszép kislány keresztelőruha cipővel 68-as! - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 09:24
. Csodaszép kislány keresztelőruha cipővel 68-as! - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
2014. november 22., szombat
40mm-es Organza szalag - középkék (D) - Jelenlegi ára: 90 Ft
Nagyon szép és praktikus szalagok, melyeket különböző területeken felhasználhatunk. Színtartók, nagyon erősek és minőségiek. Felhasználása: A szalagra felfűzhetők nagyobb lyukú gyöngyök és csomóval rögzíthetők. Használhatók húsvéti díszek és csokrok díszítésére is. Felhasználhatók továbbá asztalterítők készítésére, dísztárgyak készítésére, lakodalmi asztalok díszítésére, valamint karácsonyi díszek készítésére.
A szalag szélessége 40mm.
Az ár 1 méterre vonatkozik!
Jelenlegi ára: 90 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 08:30
. 40mm-es Organza szalag - középkék (D) - Jelenlegi ára: 90 Ft
A szalag szélessége 40mm.
Az ár 1 méterre vonatkozik!
Jelenlegi ára: 90 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 08:30
. 40mm-es Organza szalag - középkék (D) - Jelenlegi ára: 90 Ft
NEODYM mágnes korong 70x50mm - Jelenlegi ára: 29 900 Ft
Különlegesen nagyméretű, akár 200kg teher megtartására is alkalmas, 70x50 mm méretű NEODYM mágnes korong N42 anyagból, nikkel-réz-nikkel bevonattal.
Jelenlegi ára: 29 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 06:57
. NEODYM mágnes korong 70x50mm - Jelenlegi ára: 29 900 Ft
Jelenlegi ára: 29 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 06:57
. NEODYM mágnes korong 70x50mm - Jelenlegi ára: 29 900 Ft
Shuttle PS01 STAND ALONE MODUL F/XPC XG41/XH61 ... - Jelenlegi ára: 2 464 Ft
Shuttle PS01 CPU Holder - Vertical - Metal - Black The Shuttle Slim-PC XG41 can be used for horizontal operation by default. With this optional stand, it can also be placed vertically.
Jelenlegi ára: 2 464 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Shuttle PS01 STAND ALONE MODUL F/XPC XG41/XH61 ... - Jelenlegi ára: 2 464 Ft
Jelenlegi ára: 2 464 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Shuttle PS01 STAND ALONE MODUL F/XPC XG41/XH61 ... - Jelenlegi ára: 2 464 Ft
Újra! DOOGEE DG130 4.3" IPS Dual Core Telefon - Jelenlegi ára: 21 900 Ft
Újra elérhető!
A nagymértékű kereslet miatt újra kapható!
DOOGEE DG130
Android 4. 2. 2 operációs rendszer + 1, 2 GHz-es Cortex-A7 MTK6572 Dual-core CPU + 512 MB RAM + 4 GB ROM
4, 3 "IPS kapacitív 2-pont érintőképernyő + 800 x 480 pixel felbontású képernyő
1080p felbontású vízszintes / függőleges auto-switchingly vizuális élményt biztosít
A-GPS szolgáltatás a GPS pozícionálás érdekében
Maximum 2 megapixeles (interpolált 5MP) fotó kimenet és Full HD videokamera
WiFi + Play Store + FM + Bluetooth + Ebook + Messaging + Képek + Naptár + számológép + óra + riasztás + Stopper + világóra + Feladatok + Camera + VPN + Megosztás és mobil hotspot
Támogatja APK formátumban az Android játékokat és alkalmazásokat, mint például a Plants vs Zombies, Tomcat és stb
Műszaki adatok:
Képernyő méret: 4. 3 "
Képernyő Anyaga: TFT
Képernyő Típus: kapacitív
Szín: Fekete, Fehér
SIM kártya: Standard SIM -kártya
Adatátvitel : GPRS
Operációs rendszer: Android 4. 2. 2
CPU: DualCore , MTK6572 ARMv7
CPU frekvencia: 1, 2 GHz-es
RAM : 512 MB
ROM : 4GB
GPU : OpenGL ES 2. 0 , Mali - 400 MP
Bővíthetőség: 32GB-ig bővíthető
Kamerák: 5MP hátul, 1, 3 elől
Képernyő felbontás: 800 x 480 pixel
GPS : Igen, AGPS segítéssel
Érzékelő : gravitációs szenzor
WIFI : WiFihotspot, WiFi 802. 11 b / g
Bluetooth: Bluetooth 2. 0
Videó felbontás : 1080p, 720p
E- bookformátum : megfelelő app kell letölthető , PDF, UMD , CHM , TXT , stb.
Portok : 3, 5 mm-es audiojack , Micro USB
A telepített alkalmazások : böngésző , stopper, világóra, Memo , Notebook , ütemezése , calculater , naptár, óra , Ebook , E-mail , Google Play Store
Egyéb Feature : Üzenet , VPN , ütemezett PowerOn&Off , Hangrögzítő , FM rádió
Nyelv: Magyar, Angol, Német stb.
Akkumulátor: 1250mAh , lítium , 3, 7 V
Méret: 131 x 67 x 9 mm
Súly: 126 g ( akkumulátorral )
Gyakran Ismételt Kérdések
Mennyi idő mire megjön? - Ez tőled függ. Leütés után a postaköltséggel lehet rövidíteni, illetve, ha nem akarsz fizetni a postaköltségért, azt is megoldjuk!
Jól működik, tuti megjön? - Igen, igen.
Garancia? – A gyártó a telefonra félév, az akkumulátorra 3 hónap garanciát ad. Ha ilyen kérdés merül, fel a vásárlót terheli a visszautalás költsége.
Hozzám, vagy hozzád érkezik? - A vásárló címére rendelem a terméket, így gyorsabban kézhez kapja, és nem kell a magyar postára várnia!
Bármilyen egyéb kérdésre szívesen válaszolok!
Köszönöm, hogy benézett!
Ha minőségi terméket keres, tekintse meg további termékeimet is!
Jelenlegi ára: 21 900 Ft
Az aukció vége: 2014-12-13 02:59
. Újra! DOOGEE DG130 4.3" IPS Dual Core Telefon - Jelenlegi ára: 21 900 Ft

Tiroli jellegű érdekes hímzett farmer térdnadrág46 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Hammerschmid SPORTÍVE TRACHTENMODE márkajelzésű mutatós farmer térdnadrág 46-os méretben. Klasszikus farmer fazon, bal oldalon a combon, jobb oldalon a kicsi zseben, hátul középen az övtartón finom jellegzetes tiroli hímzett motívumok vannak Hátul a két rátett zseben tűzésdíszítés, a szárak oldalán 3-3 gomb van. Szép állapotú különleges darab.
Ha egyszerre több darabot rendelsz és együtt postázhatom, az egy darabra eső szállítási költség lényegesen kevesebb leasz az új díjszabás miatt is.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 23:56
. Tiroli jellegű érdekes hímzett farmer térdnadrág46 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

F&F Szép madeirás édes póló trikó 4-5 év - Jelenlegi ára: 899 Ft
Eladó a képen látható édes póló! Az ár darabonként értendő! Kérlek jelezd, hogy melyiket szeretnéd! Köszi
Nézd meg a többi aukcióimat is, postaköltséget spórolhatsz!
Tisztelt Nézelődőm! Megkérlek csak akkor üsd le a terméket, ha szándékodban áll tényleg megvásárolni és a leütést követő 7 napon belül módodban áll utalni is, ugyanis az utóbbi időben sajnos azt tapasztaltam, hogy bizonyos emberek fegyelmezetlenül mindenféle szándék nélkül vásárolgatnak, de nem utalnak én pedig 2 hét után fizethetem a jutalékot, ha megtörtént az adás-vétel, ha nem! Köszönöm!!!
Jelenlegi ára: 899 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 23:11
. F&F Szép madeirás édes póló trikó 4-5 év - Jelenlegi ára: 899 Ft

ÚJ! KÉNYELMI KOMFORT SZANDÁL MEDICUS 41-42 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ NAGYON KÉNYELMES KOMFORT SZANDÁL!
KIVEHETŐ EXTRA VASTAG , PUHA TALPBETÉTTEL!!!
TISZTA BŐR , VELÚR TALPBETÉT FELSŐRÉSSZEL!!!
2 TÉPŐZÁRRAL IGAZÍTHATOD AZ EXTRA SZÉLES LÁBFEJRE IS!!!
MEDICUS EVA G7, 5 MÉRT BELSŐ TELJES HOSSZ 27CM
NÉZZ KÖRÜL , VAN MÁSFÉLE CIPŐM IS!: )
Remélem nem fogsz csalódni termékeimben. Mivel nem vagyok tévedhetetlen, ezért, ha a megnyert termékkel valami gondod támad, kérlek először nekem írj, mindenre van megoldás! Nem szeretnék csalódást okozni!
A pontos postai árat csomagolás után tudom megmondani, ATTÓL FÜGGőEN HOGY ajánlott küldeményként, a mindenkori postai díjszabásnak megfelelő összegért. PAPÍRBA VAGY DOBOZBA/+MIN. 200G/ CSOMAGOLOK!.
A termékeim általában használtak, ezért megpróbálom a legjobb fotókat készíteni. Az általam felfedezett hibákat a termékleírásban közlöm. Ettől
eltekintve apró hibák előfordulhatnak.
Az új termékeket mindig jelzem már a címben is!!!!
Nézz körül a többi termékem között is, ha találsz valamit postaköltséget spórolhatsz! Sima levélként csak a vevő felelősségére postázok!
VATERAFUTÁRRAL IS SZÁLLÍTOK!!!
Rendelés esetén átvehető személyesen Tatabányán, a vásárlást követő első munkanaptól, bármely hétköznapon, vagy postai úton
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 22:35
. ÚJ! KÉNYELMI KOMFORT SZANDÁL MEDICUS 41-42 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

19db-os kislány ruhacsomag 6-9hó 74-es - Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Eladó a képen látható 19db. -os ruhacsomag.
Előforduló márkák: Next, Cherokee, C&A, Disney, Snoopy, H&M, stb.
1-2db otthonra való ruci van benne a többi mind szép darab.
Beleírt méret: 6-9hó, 74-es
Postázom is!
Jelenlegi ára: 5 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 21:40
. 19db-os kislány ruhacsomag 6-9hó 74-es - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Epson AcuLaser CX11NF színes nyomtató, fax,scanner - Jelenlegi ára: 74 999 Ft
Figyelem!
Kihasználatlanság miatt áron alul eladó egy használt Epson AcuLaser CX11NF színes nyomtató, fax, scanner.
2db majdnem teljesen új 1 kifogyó és 1 nemsokára kifogyó eredeti Epson tonerrel. Az ár magában foglal további 4 teljesen új eredeti bontatlan Epson tonert is!
A készülék tökéletesen működik.
A készülék helyileg Győr-Moson-Sopron megyében van, Mosonmagyaróváron.
Lényeges jellemzők
Négy funkció egyetlen kompakt berendezésben
Páratlan képminőség, az Epson Wrap Transfer technológiának köszönhetően
Kiváló minőség, gazdaságos használat, megbízható eredmények az Epson AcuBright festék használatával
Gyors, 25 oldal/perc fekete-fehér, 5 oldal/perc színes nyomtatás és másolás
Az első oldal elkészítési ideje 9 másodperc, az első másolat elkészítése 12 másodperc!
680 lapos maximális papírbefogadás (a választható papírkazettával)
Széleskörű szabvány csatlakoztathatóság a10/100 Base Tx és a nagysebességű (2. 0 kompatibilis)USB csatlakozó segítségével
Windows és MAC kompatibilitás
Jelenlegi ára: 74 999 Ft
Az aukció vége: 2014-12-05 17:00
. Epson AcuLaser CX11NF színes nyomtató, fax,scanner - Jelenlegi ára: 74 999 Ft

SAMSUNG Galaxy S3 Mini törött repedt üveg JAVITÁS - Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Samsung Galaxy S3 Mini törött üveg csere JAVITÁS!
A külső üveged érintőplexid berepedt, sérült?
Segitünk!
Cseréltesd le most!
Profi felszereléssel!
Csak akkor javitható a telefon érintője ezzel a módszerrel, ha az LCD kijelző jól működik (ad képet és érzékel) és még nem volt cserélve érintőpelxi!
NEM TELEFONRA LICITÁLSZ!
EZ A HIRDETÉS JAVITÁSRA VONATKOZIK!
Egyéb tipusok javitása is elérhető! Termékeim közt megtalálható! Az árak eltérőek!
S2 i9100
S3 i9300
S4 i9500
S2 mini
S3 mini
S4 mini
S advance
Note 1
Note 2
Csak akkor licitálj ha fizetsz is!
FIGYELEM:
Ha mobilodhoz bármire szükséged van legyen az akku-teljes komplett ház-vagy akár csak egy tokot szeretnél kérdezz bátran és minden megoldható a telefonok 99%-hoz beszerzünk bármit!
Tekintsd meg további termékeim! : )
Jelenlegi ára: 19 000 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 16:19
. SAMSUNG Galaxy S3 Mini törött repedt üveg JAVITÁS - Jelenlegi ára: 19 000 Ft

DAINESE FLIP AIR SÍ BUKÓSISAK M - Jelenlegi ára: 14 500 Ft
DAINESE FLIP AIR HELMET SÍ BUKÓSISAK
- sajnos a Dainese logo matrica lejött róla elöl, ezért adjuk kevesebb mint féláron!
Különben teljesen új a bukósisak!
- polycarbonát külső héj
- ütés elnyelő polystyrene hab
-szemüveg rögzítő
- szellőző
- nyitható/zárható szellőzők elöl
- hátul állítható a mérete
- kivehető bélés
mérete: M
Jelenlegi ára: 14 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 15:20
. DAINESE FLIP AIR SÍ BUKÓSISAK M - Jelenlegi ára: 14 500 Ft

Marks&Spencer nagyon csinos ÚJ alkalmi ruha 98-as - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Marks&Spencer nagyon csini alkalmi ruha, tüllfodros alsószoknyás, mellrésze alatt szép selyem masni, hátul selyem masni köthető, szoknyája felvéve szépen áll és pörög
hossza: 53 cm, mellszél: 28 cm
címke szerinti mérete: 98-as, szerintem picit nagyobb (kérlek a mért cm-eket is ellenőrizd)
Kérdésedre szívesen válaszolok! Remélem találkozunk: )!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 14:44
. Marks&Spencer nagyon csinos ÚJ alkalmi ruha 98-as - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
E14 4W Dimmelhető LED izzó gyertya meleg fehér - Jelenlegi ára: 1 040 Ft
Kedves Vásárlóink!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Ünnepek közeledtével (Karácsony, Szilveszter) a postákon is megnő a forgalom, ennek következtében a szállítási idő eltérhet a kiírttól, ezért Tisztelettel megkérjük kedves vásárlóinkat, hogy ne az Ünnep előtt 1-2 héttel vásárolják meg a Karácsonyra szánt termékeket. Az ajánlott küldeményekhez továbbra is küldjük a nyomkövetési számokat (küldeményazonosító), melyet a posta honlapján ellenőrizhetnek. Türelmüket, megértésüket köszönjük.
E14 4W Warm White Dimmable LED Light Bulb Lamp 85-265V Candle Spotlight
Választható szín
Features:
Brand new and high quality
Energy saving, long service life, easy installation and maintenance
No radiation, no stroboscopic, no interference, green lighting
Suitable for hotel, dining-room, meeting room, drawing room, showroom, shop, corridor, telephone booth, studio and exhibition etc.
Low power consumption, long life expectancy and environmental protection
Input Voltage: AC85-265V
Rated Power: 4W
Interface Type: E14
Material: Aluminium
Housing Color: Golden, Silver
Light Color: Warm white
Color Temperature: 2700K-3200K
Dimmable: Yes
Lifespan: >50, 000 hours
Size: 4cm x 4cm x 14cm - 1. 57inch x 1. 57inch x 5. 49inch
Package Included:
1 x E14 LED Candle Light
NO Retail Box. Packed Safely in Bubble Bag.
Vásárlással kapcsolatos fontos információk:
100% os pozitív értékelésre törekszünk!
Visszautalás: a vételárat visszautaljuk ha nem érkezik meg a termék.
Ez esetben kérem jelezze email-en keresztül, hogy megoldást találhassunk a problémára! Ne telefonáljon hiszen akár több órára is szükségünk lehet mire utánanézünk a rendelésnek!
Kommunikáció: minden esetben kizárólag email-ben a fentiekben említett miatt
Hibás termék: visszautaljuk vagy újrapostázzuk a terméket megállapodástól függően miután visszapostázta a megadott békéscsabai címre.
A szállítási idő: 9-12 munkanap, de a postától függően előfordul a 25-35 munkanap is! A posta szállítási idejéért cégünk nem tud felelősséget vállalni, az említett szállítási idő tájékoztató jellegű!
Nagyon fontos! Kérem NE LICITÁLJANAK azok a kedves vásárlók, akik nem tudják kivárni az esetleges 35 munkanap szállítási időt! A termék messziről jön, előfordul időnként, hogy a posta lassabban kézbesít.
Postázás: A vételár beérkezését követő második munkanapon postázzuk a terméket az USA-ból illetve Ázsiából/Kínából/Hong Kong-ból.
A szállítási idő nem a leütés napjától értendő, hanem a befizetés napját követő második munkanaptól!
Utalás: Kizárólag átutalást (házibank, netbank) fogadunk el, Banki/Postai készpénz befizetést/Rózsaszín csekket ill. egyéb NEM!
Átutalásnál a Vatera felhasználónevét feltétlenül adja meg a közlemény rovatba (különösképpen ha nem a saját bankszámlájáról utal), ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem tudjuk visszakeresni a rendelését ill. nem tudjuk megállapítani melyik vásárló utalása! Ebben az esetben nyilvánvalóan nem tudjuk a terméket postázni ill. Önt sem tudjuk értesíteni, hiszen nincsen kiindulópontunk!
Fizetés/szállítás:
-2000Ft felett (postaköltséggel együtt) CSAK es KIZÁRÓLAG ajánlottan postázzuk a terméket az alábbiak szerint:
-Ajánlott posta esetén az első termékre a posta 890Ft, minden további 250 Ft/db.
- Sima Levélként 2000Ft alatt: az első termékre a posta 390Ft, minden további termék posta díja 250Ft/db.
Átvétel: azoknak a vásárlóknak akik nem veszik át a rendelt terméket a postától és visszaküldésre kerül a termék cégünkhöz, a postaköltség újbóli megfizetésével tudjuk csak újraküldeni, illetve amennyiben az összeget kéri vissza, a termékek árát tudjuk csak visszautalni, postaköltség nélkül. A termék átvétele az Ön felelőssége! Amennyiben a Mi hibánkból nem tudja átvenni, pl téves címzés miatt, így a postaköltség minket terhel.
Garancia: 3 hónap! Amennyiben valóban hibás a termék, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot es kicseréljük vagy visszavásároljuk a terméket megegyezéstől függően.
Számlázás: A számlát Angliában regisztrált cégünk állítja ki, az ÁFA nem kimutatható, utalás OTP számlánkra történik.
Freemail, Citromail probléma: Nagyon sok gondunk van a freemail, valamint a citromail címekkel! Akinek freemail/citromail címe van és a megrendelést követő 24 órán belül nem kap emailt tőlunk, ez azt jelenti, hogy az email cím visszadobta a küldött email-t. Ilyenkor küldjön üzenetet egy másik email címről és ne felejtse ki a megrendelési adatokat, valamint a felhasználónevet!
Értékelés: Amennyiben a vásárolt termékkel problémák lennének, kérem, találjunk megoldást, ne adjon semleges vagy akár negatív értékelést, hiszen mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy elégedett vásárlónk maradjon!
Kellemes Vásárlást Kívánunk!
Kedves Vásárlóink!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az Ünnepek közeledtével (Karácsony, Szilveszter) a postákon is megnő a forgalom, ennek következtében a szállítási idő eltérhet a kiírttól. Az ajánlott küldeményekhez továbbra is küldjük a nyomkövetési számokat (küldeményazonosító), melyet a posta honlapján ellenőrizhetnek. Türelmüket, megértésüket köszönjük.
Jelenlegi ára: 1 040 Ft
Az aukció vége: 2014-12-12 14:18
. E14 4W Dimmelhető LED izzó gyertya meleg fehér - Jelenlegi ára: 1 040 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)